Nagyvilág

A Wikileaks vezetője Clinton lemondását követeli

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter lemondását sürgette a WikiLeaks oknyomozó portál vezetője.

Julian Assange – aki ellen az Interpol szerda hajnalban nemzetközi elfogató parancsot adott ki – az amerikai Time magazinnak nyilatkozva hangoztatta: Clintonnak le kell mondania, amennyiben a külföldön tartózkodó amerikai diplomatákat kémkedésre szólította fel.

A WikiLeaks által a napokban kiszivárogtatott amerikai külügyi dokumentumokból kiderül: az Egyesült Államok egyebek mellett arra utasította diplomatáit, hogy – úgymond – kémkedjenek más országok vezető képviselői után. Így feladataik közé tartozott, hogy a szóban forgó vezetőkről adatokat gyűjtsenek. A többnyire bizalmas iratok szerint ilyen jellegű utasításokat küldtek a washingtoni külügyminisztériumból az Egyesült Államok afrikai, közel-keleti, kelet-európai és latin-amerikai nagykövetségeinek, továbbá az ENSZ-beli amerikai diplomáciai képviseletnek.

Az iratokból például fény derült arra, hogy tavaly júliusban Clinton nevében több mint 30 amerikai nagykövetségre, illetve konzulátusra érkezett ilyen jellegű utasítás. Az állítólagos kémkedések célpontjai voltak magas rangú ENSZ-képviselők, sőt magáról Ban Ki Mun főtitkárról is információkat kellett gyűjteni.
Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője nevetségesnek és abszurdnak nevezte Assange nyilatkozatát. Az NBC televíziónak szerdán adott nyilatkozatában Gibbs hangsúlyozta, hogy Hillary Clinton nem cselekedett helytelenül, és amerikai diplomaták nem foglalkoztak kémkedéssel. Kiemelte, hogy Barack Obama elnök teljes mértékben megbízik külügyminiszterében, és “csodálja munkáját”, amellyel az Egyesült Államok érdekeit előmozdítja szerte a világban.

Az amerikai külügyminisztériumi tisztviselők kedden közölték: az amerikai hírszerző közösség adott titkos utasításokat amerikai diplomatáknak, hogy kényes személyes adatokat gyűjtsenek külföldi vezetőkről, de nem kémkedésre kérték fel őket.
Assange jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Értesülések szerint a Time-nak amerikai idő szerint kedden a Skype internetes telefonon keresztül nyilatkozott.

Közben az ecuadori kormány visszakozott attól a korábbi ajánlatától, hogy kész lenne befogadni a Wikileaks ausztrál származású alapítóját. “Nincs ilyen jellegű meghívás” – fogalmazott Rafael Correa elnök, cáfolva külügyminiszterét, aki nem sokkal korábban azt állította, hogy Quito kész lenne Assange előfeltételek nélküli befogadására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik