Nagyvilág

Obamát adták volna egy guantánamói fogolyért

Obama-látogatást ígértek Szlovéniának egy guantánamói fogoly befogadásáért cserébe – derült ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott titkos információkból, amelyeket többek között a New York Times számára juttatott el a szervezet. A lap szerint a dokumentumok jól mutatják, hogy az Obama-gépezet megnyugtatóan működik és kifejezetten ügyes.

Ami meglepett és megerősített minket hitünkben bennünket, az az, hogy a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok többségéből hiányoznak az igazi trükkök, fondorlatok – írja a New York Times szerkesztőségi cikkében. Azt követően, hogy a Bush adminisztrációról éveken át olyan tömeges visszaélések láttak napvilágot, mint a brutális kínzások vagy emberrablások, az Obama-kormány diplomáciai gépezete megfelelően működik, sőt, olykor kifejezetten ügyes.

A New York Times szerint ennek legjobb példája az, ahogyan Iránt kezeli. A kiszivárgott iratok alapján az Egyesült Államok Izraeltől és az arab államok részéről is nyomásnak van kitéve arra vonatkozóan, hogy megelőző csapással vessen véget az iráni nukleáris fenyegetésnek. A Fehér Ház bölcsen ellenállt, miközben fokozódóan kemény szankciókat csikart ki Teheránnal szemben.

Kína támogatásának elnyerése érdekében például rávette Szaúd-Arábiát, hogy folyamatos olajszállítást biztosítson Peking számára. Oroszország megnyerése érdekében pedig a Bush által Kelet-Európába ígért rakétaelhárító egységek helyett pedig ugyanolyan hatékony, de Moszkva számára kevésbé fenyegető tervet dolgozott ki. Az Obama adminisztráció minden bizonnyal kellemetlenségekkel szembesül, amikor el akarja érni különböző kormányoknál, hogy bizonyos guantánamói foglyokat fogadjanak be. A WikiLeaks dokumentumai szerint Szlovéniával például közölte a Fehér Ház, hogy egy guantánamói rab befogadása az ára annak, hogy Obama hivatalos látogatást tegyen Ljubljanában. Bárcsak ilyen energikus találékony lenne a Fehér Ház azzal kapcsolatban is, hogy bezárják a börtönt – írja a The New York Times.

Multisource political news, world news, and entertainment news analysis by Newsy.com

A lap szerint viszont veszélyes tendencia, hogy – a kiszivárgott dokumentumok alapján – továbbra is szokásban van az a Bush által követett politika, miszerint amerikai diplomatákat köteleznek arra: külföldi hivatalnokokról, munkatársaikról személyes adatokat gyűjtsenek. Nem szabadna összemosni a diplomaták és a kémek közti határvonalat – jegyzi meg a lap.

A New York Times szerint jogilag indokolható, miért kell bizonyos diplomáciai beszélgetéseket titokban tartani. Viszont túlzás Hillary Clinton kijelentése, mely szerint a WikiLeaks által kiadott információk nemzetbiztonsági kockázatot rejtenek.

A dokumentumok azért értékesek, mert oly módon világítanak rá az amerikai politikára, ahogyan azt amerikaiaknak és másoknak joguk van látni – véli a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik