Nagyvilág

Irán megtámadását sürgette Jordánia

II. Abdalláh jordániai király több ízben sürgette az Egyesült Államokat Irán megtámadására - a többi között ezt az információt is tartalmazzák a WikiLeaks által megszerzett dokumentumok.

A The New York Times amerikai lap internetes kiadásában már vasárnap ismertetett több részletet a diplomáciai dokumentumokból, beszámolva a többi között arról, hogy Jordánia uralkodója több ízben felszólította az Egyesült Államokat Irán megtámadására. “A kígyó fejét még időben le kell vágni” – figyelmeztetett II. Abdalláh, aki szerint mielőbb csapást kell mérni Irán nukleáris fejlesztési programjára.

A külügyi dokumentumokból kitűnt az is, hogy Irán állítólag olyan fejlett rakétákhoz jutott Észak-Koreától, amelyek képessé tették egy Nyugat-Európa elleni csapásmérésre, miközben az Egyesült Államok attól is tartott: a Teherán birtokába került fejlett technológia lehetővé teszi, hogy Irán még nagyobb hatótávolságú rakétákat fejlesszen ki.

Az amerikai kormány élesen elítélte a bizalmas külügyi dokumentumok kiszivárogtatását, illetve azoknak a The New York Times, valamint több európai újság által történt közzétételét. A Fehér Ház többek között úgy vélekedett, hogy a történtek megnehezíthetik a külföldi vezetőkkel történő magánjellegű egyeztetéseket, továbbá veszélyeztethetik az iratokban megnevezett olyan személyek életét, akik “elnyomó rendszerekben” élnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik