Nagyvilág

Koreai-félsziget: egyre nő a feszültség

Észak-Korea vasárnap rakétákat helyezett kilövőállásba a Sárga-tenger térségében, más rakétáit pedig előretolta a dél-koreai határ közelébe.

Phenjan föld-föld rakétákat helyezett indítóállásba, egyidejűleg pedig föld-levegő rakétákat tolt előre nyugati partjainál a Dél-Koreával való Sárga-tengeri határ közelébe. A hírt adó honlap mindenekelőtt az SA-2 kódjelű, szovjet gyártmányú, föld-levegő rakétáról beszélt. A szóban forgó, még szovjet gyártmányú rakéták hatótávolsága 13 és 30 kilométer közötti. Egyes források szerint azonban Észak-Korea indítóállásba helyezte néhány nagyobb hatótávolságú, egészen 95 kilométerig terjedő Samlet, továbbá Silkworm kódjelű rakétát is.

A dél-koreai védelmi minisztérium a hírt nem erősítette meg, utalva arra, hogy katonai titokról van szó. Dél-Korea közben elrendelte Yonpjong sziget polgári lakosságának rendkívüli evakuálását. Az embereket arra szólították fel, hogy óvóhelyeken keressenek menedéket. A dél-koreai katonai hatóságok azt állították, hogy a szigeten tüzérségi lövedékek zaja hallatszott. Nem sokkal később a rendkívüli evakuálási rendeletet a hatóságok hatályon kívül helyezték.

Egy héttel ezelőtt Észak-Korea a sziget ellen intézett tüzérségi támadást. Jonpjong a két Korea közötti vitatott tengeri határtól mintegy három kilométerre, Dél-Korea nyugati partvidékén, Észak-Koreától mindössze 11 kilométerre fekszik, lakossága körülbelül 1600-at tesz ki. Az egy órán át tartó ágyúzásnak 4 halálos áldozata és 18 sebesültje volt. Az egy héttel ezelőtti észak-koreai támadás az elmúlt évek legsúlyosabb Korea-közi fegyveres agresszióját jelentette. Azóta egyes értékelések szerint a két Korea ismét egy esetleges háború szélére sodródott.

Észak-Korea a rakétáit azt követően helyzete kilővőállásba, hogy az ország partjai közelében nagyszabású amerikai-dél-koreai tengeri hadygyakorlat kezdődött. A hadgyakorlat célja pedig egyértelmű Észak-Korea elrettentése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik