Nagyvilág

Áltálib tárgyalt az afgán kormánnyal

Tálib vezetőnek adta ki magát egy szélhámos, így vett részt az afgán kormánnyal folytatott "titkos béketárgyalásokon" - közölte kedden a The New York Times.

Az újság szerint a magát Ahtar Muhammad Manszur mollának kiadó férfi háromszor találkozott afganisztáni és NATO-illetékesekkel, s a kabuli elnöki palotában Hamid Karzai afgán elnökkel is tárgyalt, ráadásul egy NATO-géppel szállították oda.

Hasonló értesüléseket szerzett a The Wall Street Journal (WSJ) és a The Washington Post című amerikai napilap, valamint az AP hírügynökség is. A WSJ szerint a férfi tárgyalási hajlandósága, illetve az, hogy viszonylag kevés követeléssel állt elő – nem követelte például a külföldi csapatok visszavonását a tárgyalások előfeltételéül – olyan reményeket táplált, hogy végre előrehaladás történt a békefolyamatban, miután két éven át hasztalan próbálkoztak tárgyalni a tálibokkal.

Az afgán és amerikai illetékesek most próbálnak rendet teremteni a csaknem egy évtizede tartó afganisztáni konfliktus – nyugati diplomaták szóhasználatával élve – “legbizarrabb zűrzavarában”. A lap emlékeztet arra, hogy David Petraeus, az afganisztáni nemzetközi erők főparancsnoka a múlt hónapban közölte: a koalíciós erők lehetővé tették magas rangú tálib vezetőknek, hogy Kabulban tárgyaljanak a Karzai-kormánnyal.

Hamid Karzai kedden sajtótájékoztatóján tagadta, hogy valaha is tárgyalt volna magas rangú tálib vezetőkkel vagy az állítólagos Manszur mollával. Nem nyilatkozott azonban arról, hogy az “álmolla” tárgyalt-e a kormánnyal.

Ahtar Muhammad Manszur a tálib uralom idején a polgári repülésért felelős miniszter volt, jelenleg pedig a lázadómozgalom vezető tanácsának egyik tagja, a tálib mozgalom első számú vezetőjének, Omar mollának az egyik helyettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik