Nagyvilág

Orbán: a külföld kalapot emelhet Magyarország előtt

"A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt" címmel közölt interjút szerdán Orbán Viktorral a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A terjedelmes interjúban a magyar miniszterelnök kifejti nézeteit gazdasági kérdésekről, a kormány intézkedéseiről éppúgy, mint az állami berendezkedésről. Utóbbi kapcsán leszögezte: majd a parlament fogja eldönteni, hogy Magyarországon német mintájú kancellári kormányzás vagy francia mintájú elnöki kormányzás lesz-e.

“Az én elképzelésem az, hogy becsüljük meg azt, ami van. A magyar hagyomány a parlamentáris rendszerben van: így volt ez a két világháború között, sőt az első világháború előtt is. A középpontban a parlament áll, nem pedig az államfő… Magyarország nehezen viselné el a parlament és az államfő közötti vetélkedést, ezért azt ajánlom, hogy ne bocsátkozzunk ilyen kalandba” – jelentette ki a kormányfő.

A különböző rendkívüli adók a gazdasági reform 2012 végéig történő megvalósítását szolgálják – indokolta Orbán Viktor az energiaszektorra, a távközlési cégekre és a kereskedelmi láncokra kivetett válságadót. Egyúttal leszögezte: a gazdasági válságban szertefoszlott az az elképzelés, hogy a szolgáltatások pótolhatják a termelést. Ezért a kormány a szolgáltatások helyett a termelésre akarja helyezni a súlypontot, s ehhez szükség van a német vállalatokkal való együttműködésre.

“A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egyhavi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott – mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen” – fogalmazott Orbán Viktor.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mégsem szűnnek meg az extra adók 2012-ben (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik