Nagyvilág

Levélbomba az athéni magyar nagykövetségen?

A görög rendőrség kedden közölte, hogy egy gyanús csomagot vizsgál meg az athéni magyar nagykövetségen. A rendőrség szakértői lezárták a területet.

Rendőrségi forrás szerint a csomag egy nagyméretű boríték, amelyről egyelőre nem tudni, hogy nem tartalmaz-e robbanóanyagot.

Kaizinger Tibor konzul, a nagykövetség biztonsági felelőse telefonon megerősítette, hogy tűzszerészek dolgoznak a helyszínen, és be kellett zárni a nagykövetséget. Közölte, hogy egyelőre semmilyen részlettel nem kíván szolgálni, mert az is kiderülhet, hogy vaklármáról van szó.

Múlt héten a francia nagykövetségnek címzett levélbombát hatástalanítottak robbantással Athénban, több más gyanús csomagot pedig átvizsgáltak egy külvárosi csomagküldő-szolgálat épületében. A rendőrség szerint korai lenne kijelenteni, hogy a csütörtöki levélbomba a hétfő óta tartó merényletsorozat új hullámát jelezné.

Hétfő óta 13, nagykövetségeknek és európai vezetőknek küldött levélről derült ki, hogy robbanószerkezetet tartalmaz.

A levélbombákkal összefüggésben hétfőn őrizetbe vett két görög fiatalember ellen terrorizmus gyanújával indult vizsgálat. A görög hatóságok szerint szélsőbaloldali anarchisták állhatnak a merényletek hátterében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik