Nagyvilág

Orbán: nagy lehetőség a Duna menti együttműködés

Mindent meg kell tenni, hogy a kis- és középvállalkozók a térségben a fejlődés hajtóerejét adhassák - mondta a miniszterelnök Bukarestben.

A Duna menti együttműködés nagyon fontos Közép-Európa egésze számára, mert új lehetőségeket teremt a térségben a biztos és fenntartható gazdasági növekedés beindításához, valamint új munkahelyek megteremtéséhez – mondta hétfőn Bukarestben a Duna-csúcson Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: a józan észre épülő megegyezésekre, kölcsönös felelősségvállalásra van szükség. A közép-európai országoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közös fejlesztési programok nyomán a kis- és középvállalkozók a térség egészében a gyorsuló fejlődés hajtóerejét adhassák.

A csúcstalálkozó házigazdái, azaz Románia vezetői elmondták: a Duna-stratégia számos területet felölelő operatív program, amely egyaránt kiterjed a hajózhatóságra, a szállításra, a kereskedelemre, a turizmusra, a környezetvédelemre, a migráció folyamatára és az energiabiztonságra, ezért konkrét projekteket kell kidolgozni. Hozzátették: a folyó mentén fekvő megyék gazdasági fellendülését, az életszínvonal emelését várják e projekttől, remélve, hogy új munkahelyek jönnek létre új beruházások révén.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy ennek a stratégiának rendkívül sokszínű területei vannak, így ez lehetőséget ad arra, hogy az érintett országok megtalálják számos témában a közös nevezőt. Szerinte ezáltal felgyorsulhat az a folyamat, amely fokozatosan kiegyenlítheti a régiók közötti fejlettségi különbségeket, elősegítheti az integrációt, és megkönnyítheti a regionális szintű pénzügyi alapok hatékonyabb felhasználását. Barroso külön kiemelte Magyarország fontos szerepét, mivel januártól az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be.

Orbán Viktort a nap folyamán várhatóan fogadja Traian Basescu román államfő a Cotroceni-palotában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik