Nagyvilág

Izrael keményebb katonai fenyegetést kér Washingtontól Iránnal szemben

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri az Egyesült Államokat Iránnal szemben.

A miniszterelnök szerint csak így lehet megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson. Robert Gates amerikai védelmi miniszter elutasítja ezt.

Netanjahu ötnapos egyesült államokbeli útjának kezdetén amerikai zsidók egy konferenciáján vett részt New Orleansben, és ott találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. Tárgyalásuk témáiról meg nem nevezett izraeli politikai források számoltak be. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy az eddig bevezetett gazdasági szankciók hatására Irán nem hagyott fel atomfegyverprogramjával.

Biden azonban tárgyalásuk után azt mondta, hogy a gazdasági szankciók igenis fájdalmasan hatnak, érezhető hatásuk van. Csalódást keltőnek nevezte viszont, hogy Teherán semmibe vette az Obama-kormány közeledését. Az alelnök felszólalt a konferencián, és kijelentette: az Egyesült Államok tökéletesen elszánta magát arra, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását. Később pedig azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Izrael között rendkívüli stratégiai kapcsolat van, és “ebből egy hajszálnyit sem engedünk”.

Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi miniszter Netanjahu szavaira azonnal reagálva elutasította, hogy az Egyesült Államok elrettentőbb katonai fenyegetést alkalmazzon Iránnal szemben.

AJÁNLOTT LINK:

WikiLeaks: Irán szerepe az iraki háborúban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik