Nagyvilág

Sokkoló tények az al-Kaida csomagbombáiról

A repülőtéri biztonsági berendezések nem képesek fölismerni ezt a fajta bombát.

Az Interpol ismertette az al-Kaida által egy héttel ezelőtt Jemenben feladott és az Egyesült Államokba címzett, de Nagy-Britanniában, illetve Dubajban még időben felfedezett csomagbombák jellemzőit. Ezzel akarják megkönnyíteni a nemzeti rendőrségeknek és a lakosságnak a hasonló csomagok felismerését. A nemzetközi rendőrségi szervezet közölte, hogy mind a 188 tagországa rendőrségének elküldte a két csomagbomba leírását és fényképét. Az Interpol főtitkára közleményében hozzátette: a figyelmeztetésnek elkészítették a lakossági változatát is, mert nem lehet lemondani arról az esélyről, hogy hétköznapi emberek ismerjenek fel ilyen pokolgépeket.

Az Interpol ismertetője szerint gyanút kell fogni, ha egy postai küldemény idomtalan, csúnya csomagolású vagy egyenetlen súlyelosztású, ha feltűnőn sok ragasztószalaggal, foltos, helyenként elszíneződött papírral csomagolták be, drótok állnak ki belőle, vagy fölöslegesen sokat fizettek a feladásáért.

Az Interpol szerint a Jemenben feladott csomagokban található robbanóanyagot nem képesek felismerni a repülőtereken használt röntgenkészülékek, csak a speciálisan erre a célra kifejlesztett berendezések és a bombakereső kutyák.

Az al-Kaida jemeni szárnya egy pénteki internetes közlésben elismerte, hogy ők adták fel az Egyesült Államokba címzett, robbanóanyagokat tartalmazó csomagokat. A csoport közölte, hogy célkeresztjében továbbra is a nyugati és amerikai érdekek állnak, és egyértelműen a polgári és teherszállító légi közlekedést adta meg célpontjaként.

Siim Kallas közlekedési EU-biztos sajtóértekezletén azt mondta, hogy szigorítani kell a légi küldemények ellenőrzését, ki kell küszöbölni az ebben mutatkozó esetleges hiányosságokat. Óvott azonban attól, hogy az EU túlreagálja a kérdést, és leszögezte: nem tervezik az utasszállító gépeken történő csomag-, illetve levélszállítás felfüggesztését, a “ha nem repülünk, nincs kockázat” szemlélet érvényesítését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik