Nagyvilág

Összeverték a Kommerszant újságíróját

Nagyon durván összeverték Oleg Kasint, a Kommerszant munkatársát Moszkva belvárosában.

A tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap munkatársát Moszkva belvárosában szombatra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után verték meg. Mihail Mihajlin, a Kommerszant főszerkesztője kijelentette, hogy a támadás Kasin munkájával függ össze, s hozzátette, hogy az újságírónál semmiféle értéktárgy, pénz nem volt.

Kasinnak egyebek között eltörték az alsó és felső állkapcsát, mindkét lábszárát, több ujjpercét, és az újságíró kiterjedt koponyasérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Kórházba szállítása után azonnal megoperálták és mesterséges kómába helyezték.

Az interneten azonnal témává lett a Kasin elleni támadás, s szomszédai azt írták, hogy a verőlegények órákat vártak rá a ház előtt, ahol lakik, majd valamilyen tárggyal ütötték-verték úgy, hogy az aszfalt csupa vér lett.

Kasin a Kommerszant közlése szerint 1980-ban született, s 2003-2005 között a lap tudósítója volt, majd más újságoknál dolgozott és tévés műsorvezető volt. Tavaly szerződött újra a Kommerszanthoz, ahol elsősorban társadalmi-politikai témákkal foglalkozott, többnyire tüntetésekről és Dmitrij Medvegyev elnök tevékenységéről tudósított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik