Nagyvilág

A lengyel és a cseh államfővel találkozott Schmitt Pál

Az államfő szerint a jövő év Közép-Európa éve lesz.

Magyarország, valamint Csehország és Lengyelország nézetei számos időszerű európai uniós és nemzetközi kérdésben egybeesnek, vagy nagyon közel vannak egymáshoz – jelentette ki a magyar köztársasági elnök szombaton Karlovy Varyban, miután a nap folyamán kétoldalú megbeszélést folytatott Bronislaw Komorowski lengyel, illetve Václav Klaus cseh államfővel. A politikusok a visegrádi csoport (V4) államfői csúcstalálkozója alkalmával tartózkodtak a nyugat-csehországi fürdővárosban.

“A jövő év Közép-Európa éve lesz. Rajtunk lesz Európa szeme, nagy a felelősségünk” – húzta alá Schmitt arra célozva, hogy a jövő évben Magyarország, majd Lengyelország fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Ilyen szempontból a felek szükségesnek tartják az együttműködést.

Az együttműködés konkrét területei közül a magyar államfő egyebek között az energiabiztonságot és az energiaellátás diverzifikációját említette.

“Meggyőződésem, hogy minden európai fejlesztésből nekünk (V4) közösen kell kivenni a részünket” – mutatott rá Schmitt.

Kétnapos Karlovy Vary-i látogatása végén Schmitt Pál és felesége, Schmittné Makray Katalin megkoszorúzta Arany János felújított emléktábláját. A magyar költőóriás a 19. század második felében több ízben is az egykori Karlsbad fürdővárosban kezeltette magát. Egykori szálláshelyét emléktáblával jelölték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik