Nagyvilág

Obama elveszítette a képviselőházat

A republikánusok megszerezték a többséget a szövetségi képviselőházban megtartott félidős választásokon - jelentette egybehangzóan az MSNBC, a Fox News és a CNN televízió.

A hivatalosan meg nem erősített eredmények tükrében Nancy Pelosi, az Egyesült Államok első női képviselőházi elnöke elveszette hivatalát, amelyet a januárban összeülő, új összetételű kongresszusban John Boehner ohiói képviselő, az alsóházi kisebbség vezetője tölt majd be. A CNN szerint a republikánusok a kamara megszerzéséhez szükséges 39-nél akár egy tucatnyival is több mandátumot szereztek: a hírtelevízió előrejelzése szerint 60 mandátumot is elorozhatnak a baloldaltól. Az előrejelzések szerint a demokratákat vigasztalhatja a tudat, hogy a szenátusban továbbra is többséget élveznek majd.

Ugyancsak a CNN jelentette, hogy Barack Obama elnök már fel is hívta John Boehner kisebbségi vezetőt, hogy gratuláljon a győzelemhez. Boehner szerint rövid, ámde kellemes párbeszédet folytattak az elnökkel, akivel abban állapodtak meg: közösen dolgoznak majd a legfontosabb problémák megoldásán, csakúgy, mint a munkahelyteremtés, és a kiadáscsökkentés.

John Boehner: a kérlelhetetlen konzervatív

John Andrew Boehner, aki november 17-én tölti be a 61 életévét 1991 óta Ohio állam 8. választási körzetének képviselője az amerikai szövetségi törvényhozásban, s 2007 óta az alsóházi kisebbség vezetője. Szokatlan figura az egészségtudatos amerikai közéletben: a kongresszusban személyre szóló felmentést kapott a dohányzási tilalom alól.
Az előkelő country clubokat látogató Boehner 12 gyermekes munkáscsaládba született. A középiskola elvégzése után 1968-ban, vagyis a vietnami háború csúcspontján besorozták, de egészségi okok miatt mégsem vitték el tengerésznek. Miután 1977-ben elvégezte a cincinnati Xavier Egyetem üzleti szakát, a műanyag és csomagolóipari termékeket forgalmazó Nucite Sale nevű céghez szegődött el, amelynek idővel a vezetője lett. John Boehner az általa leadott szavazatok alapján – legyen szó Kínától kezdve az illegális bevándorlás kérdésén át a nyugdíjrendszer átalakításáig – mélyen konzervatív és lelkesen üzletbarát politikus.
Politikai karrierjét 1982-ben, Union Township önkormányzati kurátoraként kezdte, majd 1985-től öt évig az ohiói állami törvényhozás képviselője volt. A szövetségi kongresszusba való feljutása után több más újonccal a “hetek bandájába” tömörülve nyíltan bírálta a Ház republikánus és demokrata vezetőit.

A választás igazi nyertesei az amerikai emberek – fogalmazott John Boehner, aki januárban veheti át Nancy Pelosi-tól a házelnöki posztot. Boehner szólt arról is, hogy Obamának az eredmények fényében változtatnia kell eddigi politikáján.

A demokratáknak ugyanakkor – John Manchin révén – sikerült megnyerniük a kulcsfontosságú nyugat-virginiai szenátorválasztást, amelyen a júniusban 51 évi szenátorság után elhunyt demokrata Robert C. Byrd helye volt a tét. Ennek a győzelemnek köszönhetően bizakodhatnak abban, hogy legalább minimális többségük marad a szenátusban.

A republikánusoknak a jelenlegi helyeik megtartása mellett 10 mandátumot kellene megszerezniük a felsőház elhódításához. A jelentések szerint eddig ez 3 államban – Indianában, Észak-Dakotában és Arkansasban sikerült nekik. A Kentuckyban győzelmet aratott Rand Paul és a Floridában eredményes Marco Rubio lett az ultrakonzervatív Tea Party két első megválasztott szenátora. Jelölttársuk, Christine O’Donell elbukott a demokrata Chris Coonsszal szemben. Ez utóbbi összecsapást Joe Biden alelnök megüresedett helyéért vívták.

A 37 államban lefolytatott kormányzóválasztási küzdelem talán legérdekesebb eredménye, hogy a két ciklust betöltő Arnold Schwarzenegger utódjaként a demokrata Jerry Brown szerezte meg a kaliforniai tisztséget, pedig a republikánusok részéről ellenfele az a Meg Whitman üzletasszony volt, aki magánvagyonából több mint 140 millió dollárt költött a kampányra.

Barack Obama elnök közép-európai idő szerint délután hatkor értékeli majd a választás eredményeit.

AJÁNLOTT LINK:

A választások után ugranak neki a költségvetésnek (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik