Nagyvilág

Dühösek Obama hívei

Obama erős ellenszélben lesz kénytelen folytatni a kormányzást az elkövetkezendő két évben, miután a republikánusok a Tea Party mozgalomnak hála, fölényes győzelmet aratva elhódították az amerikai képviselőházi többséget. Halvány vigasz a demokratapártiaknak, hogy a szenátus feletti ellenőrzést sikerült megtartani a keddi félidős választásokon.

A választási eredmények fájó visszalépést jelentenek az elnöknek, akit oly nagy reményekkel és túláradó lelkesedéssel választottak meg két évvel ezelőtt – írja a BBC véleményrovatában. Ami kedden történt, az több szimpla dorgálásnál, lényegében megakadályozza Obamát abban, hogy terveit törvénnyé változtassa. A demokraták vereségének gyökere kétségtelenül a gazdasági válságból való fájdalmasan lassú kilábalás.

Sokan azok közül, akik hatalomra juttatták, csalódottak és elégedetlenek, ezért otthon maradtak. De ez csak az érem egyik oldala – írja Mark Mardell, a cikk szerzője. A republikánus újjászületés középpontjában a dühös és energikus Tea Party mozgalom áll. A „pénzügyi puritánok”, akik hívei kisebb államot és kevesebb kormányzati beavatkozást szeretnének.

A képviselőház új többsége nevében a leendő házelnök, John Boehner kedd éjjel kijelentette: az amerikai nép világosan megüzente Obamának, hogy meg kell változtatnia irányvonalát. Az ohiói képviselő követelte, hogy Washington fogja vissza a költekezést, és “adja vissza a kormányzást a népnek”.
Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének vezetője ünnepel Las Vegasban 2010. november 2-án, miután ismét elnyerte Nevada állam szenátori helyét (fotó: MTI/EPA)

Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének vezetője ünnepel Las Vegasban 2010. november 2-án, miután ismét elnyerte Nevada állam szenátori helyét (fotó: MTI/EPA)

A fordulat nyomán minden bizonnyal meghiúsulnak Obamának az energetikai és a bevándorlásügyi reformmal, valamint a klímaváltozás akadályozásával és a fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatos elképzelései. A választások eredményeként Nancy Pelosi, az Egyesült Államok első női képviselőházi elnöke elveszíti hivatalát az új összetételű kongresszus januári megalakulásakor. A republikánusoknak a kamarai többség megszerzéséhez 39 mandátumot kellett megszerezniük, de a televíziós előrejelzések szerint akár 60-at is elnyerhettek a demokratáktól.

Az alsóházi siker felülmúlja még az 1994-es “republikánus forradalom” idején elértet is, amikor a konzervatív párt 54 mandátumot hódított el, viszont 16 évvel ezelőtt elnyerte a szenátusi többséget is. Ezt a célt a republikánusoknak idén nem sikerült elérniük. Az ország legnagyobb figyelemmel kísért összecsapásában Nevadában Henry Reid, a szenátusi többség vezetője sikerrel verte vissza a Tea Party által támogatott Sharron Angle támadását. A demokratáknak John Manchin révén egy kulcsfontosságú szenátorválasztást sikerült megnyerniük Nyugat-Virginiában, de Barbara Boxer által is Kaliforniában.

A republikánusoknak a jelenlegi helyeik megtartása mellett további 10 mandátumot kellett volna megszerezniük a felsőház elhódításához, de csak hatot tudtak, így a bravúr nem sikerült. A konzervatívok ugyanakkor Mark Kirk révén meg tudták szerezni Obama megüresedett illinois-i szenátori mandátumát is. Alaszkában, Coloradóban és Washington államban a szoros verseny miatt győztest feltehetően csak napok múlva hirdethetnek.

A Kentuckyban republikánus színekben győzelmet arató Rand Paul és a Floridában eredményes Marco Rubio lett az ultrakonzervatív Tea Party két első megválasztott szenátora. Jelölttársuk, Christine O,Donnell elbukott a demokrata Chris Coonsszal szemben. Ez utóbbi összecsapást Joe Biden alelnök megüresedett helyéért vívták.

A republikánusok a választásokon legkevesebb 10-zel szaporították a szövetségi államok élén álló kormányzóik számát is. Ennek a nyereségnek a továbbiakban amiatt lesz hosszú távú, országos jelentősége, mert az idén áprilisi népszámlálás nyomán átalakítják a szavazókörzetek határait, s ebben a folyamatban az államok többségében a kormányzónak meghatározó szerepe van.

A 37 államban lefolytatott kormányzóválasztási küzdelem talán legérdekesebb eredménye, hogy a két ciklust betöltő Arnold Schwarzenegger utódjaként a demokrata Jerry Brown szerezte meg a kaliforniai tisztséget, pedig a republikánusok részéről ellenfele az a Meg Whitman üzletasszony volt, aki magánvagyonából több mint 140 millió dollárt költött a kampányra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik