Nagyvilág

Béna kacsa lesz-e Obama?

Az amerikai félidős választás eredményeiről, Barack Obama elnök kilátásairól, és a várható csatározásokról beszélt Magyarics Tamás külpolitikai szakértő a Hír24-nek.

Ha Barack Obama elnök nem akar béna kacsaként funkcionálni a Fehér Házban, terítékre kell vennie azokat a kompromisszumos kérdéseket, melyeket számos republikánus képviselő is támogat: ilyen például az oktatásügy, az adópolitika vagy az USA afganisztáni jelenlétén alapuló külpolitika – mondta a Hír24-nek Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója.

Az új politikai erőviszonyokkal kapcsolatban a szakértő úgy fogalmazott: általános pozitív vélekedés, hogy a republikánusok visszafogják a demokraták költekezési hajlamát, a demokraták pedig tompítják a republikánusok túlzott adócsökkentési terveit.

Magyarics Tamás ugyanakkor rámutatott, hogy a republikánusok az elkövetkező két évben több területen is megkeseríthetik a demokrata vezetés hétköznapjait: kiemelte az elnök reformpolitikájának egyik legfőbb pillérét, az egészségügyet, amely jelentősen megosztotta az amerikai társadalmat. Az igazgató szerint Obama hiába tudta elfogadtatni egészségügyi reformját, a republikánusok még mindig blokkolhatják azt, mégpedig a megvalósításhoz szükséges pénzeszközök akadályozásával.

Magyarics Tamás aláhúzta továbbá, hogy Obama elnöknek olyan égető problémákkal kell szembenéznie a ciklus második felében, mint például a bevándorláspolitika, melyben szintén nagy viták várhatóak a konzervatívokkal. A kormányzat aktivitását várhatóan visszafogó republikánusokkal kapcsolatban a szakértő megjegyezte: óvakodniuk kell a túlzott destruktivizmustól, hiszen a képviselőház többségének megszerzésével politikai felelősség nyugszik a vállukon, ez pedig a 2012-es kampányban rájuk üthet vissza.

A külpolitikai szakértő elmondta: lát esélyt kétpárti együttműködésre is, elsősorban azért, mert két év túl hosszú idő ahhoz, hogy lebénuljon a törvényhozás, másrészt a két párt előszeretettel szokta hangsúlyozni kompromisszumkészségét.

Az amerikai politikai élet legújabb szereplőjével kapcsolatban Magyarics Tamás úgy vélekedett: a Tea Party mozgalom többé kevésbé elégedett lehet az eredményeivel. Marc Rubio és Rand Paul győzelme mindenképpen pozitív, ugyanakkor Christine O’Donellnek, a párt ikonikus alakjának kudarca mérsékli a mozgalom diadalát.

AJÁNLOTT LINK:

Nagy pénzek, nagy bukások, nagy botrányok (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik