Nagyvilág

Bagdadi túszdráma – sokkal több keresztény áldozat

Harminchét túsz esett a bagdadi keresztény templom ellen elkövetett túszejtő akció áldozatául.

Korábban Eric Bloom amerikai katonai szóvivő szerint a támadók 120 keresztény hívet tartottak fogva a templomban, amely a kormányzati épületeknek és külföldi nagykövetségeknek otthont adó, szigorúan őrzött, úgynevezett zöld zóna közelében fekszik.

Szemtanúk sok holttestet láttak heverni az iraki főváros egyik legnagyobb keresztény templomának számító szentélyben; a túszejtők az ostrom kezdete után kézigránátokat dobáltak, vagy működésbe hozták a testükre erősített robbanószerkezeteket.

Harminchét túsz vesztette életét, ötvenhat pedig megsebesült az al-Kaida terrorista hálózat tagjai által egy bagdadi keresztény templom ellen elkövetett túszejtő akcióban, illetve a rendőrség túszmentő műveletében, amelyben a biztonsági erők hét tagja is elesett, másik tizenöt pedig megsebesült – közölte hétfőn egy iraki belügyminisztériumi tisztségviselő

.A neve elhallgatását kérő forrás szerint öt terrorista szintén meghalt, nyolc gyanúsítottat pedig őrizetbe vettek.

A tisztségviselő által említett veszteségmérleg jóval magasabb az előző esti támadás után nyilvánosságra kerültnél.

Az arab országba vezényelt amerikai haderő vasárnap ugyanis még azt közölte, hogy 7-10 túsz, valamint az iraki biztonsági erők 7 tagja, továbbá 5-7 támadó vesztette életét a túszdrámában.

Kadim Basir Száleh, az iraki védelmi minisztérium szóvivője pedig – szintén vasárnap – 15 civil, 4 rendőr és 8 túszejtő haláláról számolt be.

Legalább hét iraki keresztény életét vesztette, miután a rendőrség megostromolta azt a bagdadi templomot, amelyben szélsőségesek vasárnap túszokat ejtettek, az al-Kaida terrorista hálózat Irakban és Egyiptomban bebörtönzött tagjainak elengedését követelve.

Az arab országba vezényelt amerikai haderő közlése szerint 7-10 túsz, valamint az iraki biztonsági erők 7 tagja, továbbá 5-7 támadó vesztette életét a rendőrség túszmentő akciójában.

A támadás elkövetőjeként az al-Kaida iraki szárnya jelentkezett egy radikális iszlamisták által látogatott honlapra feltett közleményében.

A szóban forgó épületet már korábban, 2004 augusztus elsején is megtámadták öt másik templommal együtt. Akkor többen meghaltak és megsebesültek.

Az iraki keresztények ellen gyakran követkenek el erőszakos cselekményeket, gyilkosságokat, emberrablásokat. Irakban a 2003-as, amerikai vezetésű invázió előtt 800 ezer lelkes keresztény közösség élt, amely mára 550 ezer fősre apadt, nagyrész amiatt, hogy a keresztények a békésebb élet reményében elhagyták az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik