Nagyvilág

Az orosz elnök Kuril-szigeteken – a japánok tiltakoznak

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a sorozatos tokiói figyelmeztetések dacára a déli Kuril-szigetekre látogatott hétfőn, néhány nappal tervezett tokiói útja előtt.

A négy szigetet a magáénak tekintő Japán haladéktalanul tiltakozott. Kan Naoto japán miniszterelnök “nagyon sajnálatosnak” minősítette a történteket. Maehara Szeidzsi japán külügyminiszter tiltakozása jeléül a minisztériumba kérette Mihail Belij tokiói orosz nagykövetet. Utóbbi azt hangsúlyozta, hogy Moszkva a belügyének tekinti a kérdést.

Egy meg nem nevezett orosz külügyminisztériumi forrás szerint, amelyet az Interfax idézett, Oroszország “nem érti a japán fél reagálását, hiszen az orosz álláspont ugyanaz maradt, semmit sem változott”.

Medvegyev személyében orosz vezető először keresi fel a vitatott területet: az elnök a Hokkaidótól alig 16 kilométernyire lévő Kunasir szigetet ejtette útba vietnami látogatásáról hazatérőben.

Japán vezetők jó előre tiltakoztak az orosz elnök kurili látogatása ellen szeptemberben, amikor annak terve nyilvánosságra került, de Moszkva keményen elutasította a kifogásokat.

Medvegyev az indoklás szerint azért látogatott Kunasirra, hogy tájékozódjon a Kuril-szigeteken élő emberek életszínvonaláról és körülményeiről, s ennek jegyében felkeresett egy geotermikus erőművet, egy halfeldolgozó üzemet és néhány építkezést, továbbá meglátogatott egy kétgyermekes családot, és tájékozódott arról, hány tévécsatorna fogható, s a felkeresett üzemekben megoldást ígért a felsorolt problémákra.

Végül betért egy élelmiszerboltba, és több száz rubelért vásárolt sózott halat. Csak akkor érkezett egy vevő, amikor az államfő már távozóban volt. Az illetőből az első kérdésre ömlött a panasz, egyebek között azt kifogásolta, hogy kevés az orvos.

A szovjet időkben elhanyagolt szigetek fejlesztésére az orosz kormány 2006-ban fogadott el átfogó tervet, amelyben még csak tervezetként szerepelt például az áramhiány kiküszöbölése geotermikus erőművek építésével.

Medvegyev pár órás látogatása során hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is költeni szándékozik a Kuril-szigetek fejlesztésére, hogy javuljanak az ott élő emberek életkörülményei, mert Moszkva érdeke az, hogy minél kevesebben vándoroljanak el onnan.

A Kamcsatka és Hokkaido között 1300 kilométer hosszan húzódó, 56 szigetből és lakatlan sziklából álló szigetcsoport négy szigetének – Iturup, Kunasir, Sikotan és Habomai – rendezetlen kérdése a legfőbb oka annak, hogy a két ország a második világháború óta nem kötött békeszerződést. A Szovjetunió a második világháború utolsó heteiben, már a japán kapituláció bejelentése után foglalt vissza Japántól területeket – Szahalin déli részével együtt -, de elfoglalt négy olyan déli szigetet is, amelyek a többitől eltérően sohasem tartoztak Oroszországhoz, s amelyek főként ásványi kincseik és a környező vizek halbősége miatt fontosak. Noha a status quót nemzetközi szerződések is rögzítik, Japán a négy szigetet saját Északi Területeinek tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik