Nagyvilág

Az al-Kaida gyanús csomagokat küld Amerikába

Egy meg nem nevezett szövetséges állam figyelmeztetése nyomán bombariadót rendeltek el pénteken az amerikai keleti part több nagyvárosának repülőterén, miután Nagy-Britanniában gyanús csomagot találtak egy Chicagóba tartó teherszállító gépen.

Egy névtelenséget kérő washingtoni kormánytényező szerint az Arábiai-félszigeten tevékenykedő al-Kaida állhat az Amerikába küldött gyanús csomagok mögött. Biztonsági szakértők úgy vélik, hogy a küldeményekkel terroristák a nyugati biztonsági szervek éberségét kívánták tesztelni.

Amerika biztonsági szerveit egy meg nem nevezett szövetséges figyelmeztette, hogy Jemenből biztonsági kockázatot jelentő csomagok fognak érkezni több chicagói zsinagógához. Barack Obama elnök, akit közép-európai idő szerint hajnali 4 óra 35 perckor értesítették az ügyről, 22 óra 15-kor beszédet mond majd az incidenssel kapcsolatban. Az amerikai hatóságok egyébként a külföldről érkezett figyelmeztetés nyomán azonnal óvatosságra intették az illinoisi nagyváros zsidó közösségét.

A több kontinensre kiterjedő csomagküldés-rejtély első felvonásaként pénteken az angliai Birmingham repülőterén feltartóztatták a UPS csomagfutár-szolgálat egy Chicagóba tartó repülőgépét, amelynek fedélzetén találtak egy fehér porral szennyezett, nyomtatóba való festéktartályt, amelyhez nyomtatott áramkört erősítettek. A gyanús tárgy az első jelentések szerint nem tartalmazott robbanóanyagot, ám később a brit hatóságok jelezték: egyelőre nem hoztak hivatalos állásfoglalást az ügyben.

A dubaji hatóságok a Federal Express csomagküldő szolgálattól foglaltak le egy Jemenből Amerikába küldött csomagot. Amerikai közlés szerint ez hasonló volt a birminghami küldeményhez. Mint kiderült, a két csomagot Jemenben ugyanaz a személy ugyanabból a helyiségből adta fel. Az illető a helyi hatóságok szerint terrorista szervezetekkel áll kapcsolatban. A jemeni kormány pénteken átfogó vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A londoni incidens nyomán az Egyesült Államokban bombariadót rendeltek el, amely alapvetően Newark és Philadelphia repülőterére terjed ki, de más városok, így New York, Chicago és a Maine állambeli Portland légikikötőiben is fokozott elővigyázatossági intézkedéseket hoztak.

Philadelphiában a UPS Nagy-Britanniából érkezett két, Newarkban pedig egy repülőgépét vizsgálták át, de bombát nem találtak. New Yorkban a UPS egyik teherautóját kutatták át, de az itt megtalált gyanús csomagban sem pokolgép, hanem papírok voltak.

A pénteki felfordulás mögött amerikai feltételezés szerint az al-Kaidának az arábiai félszigeten tevékenykedő szervezete állhat, amely 2009-ben a jemeni és a szaúdi szárny összeolvadásából jött létre.

A szervezet jemeni vezetője, Nasszer al-Vahajsi Oszama bin Laden szoros szövetségese volt. Az Arábiai-félsziget al-Kaida szervezete volt a felelős azért a merényletkísérletért, amelyet 2009 karácsonyán követett el egy Detroitba tartó utasszállító gépen Umar Farouk Abdulmutallab nigériai állampolgár.

Amerikai hivatalos források szerint a Pentagon azt tervezi, hogy növeli a katonai támogatás jemeni kormánynak, amelynek az al-Kaidán felül egyszerre kell szembenéznie az északi síita felkeléssel és déli szakadár mozgalommal.

Az al-Kaida öngyilkos merénylője 2009 augusztusában megölte Mohammed bin Najef herceget, a szaúdi királyság terrorelhárító szolgálatának vezetőjét. A jemeni al-Kaida már a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt is aktív volt. 2000 októberében Ádenben egy robbantásos merényletben az amerikai Cole hadihajó 17 tengerészete vesztett életét. 2008 a szanaai amerikai követség közelében elkövetett robbantásoknak 16 halálos áldozata van.

A CIA hivatalos felhatalmazást kapott rá, hogy elfogja, vagy megölje a jemeni származású, amerikai állampolgárságú Anwar al-Awlaki imámot, aki a szervezet egyik vezetője és fő toborzója az angolul beszélő országokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik