Nagyvilág

Cunami keletkezett az indonéz földrengés után

Több mint 20 ember meghalt az indonéziai Szumátra szigetének nyugati partjainál egy hétfő este történt erős földrengés okozta szökőár következtében.

Egy falu legalább 160 lakosát eltűntként tartják nyilván – jelentették be kedden a hatóságok.A halottak számát hivatalosan 23-ra teszik, 169 ember után kutatnak. A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés epicentruma a Mentavi-szigetek közelében, Padang városától 84 kilométerrel délre volt.Több ezren pánikszerűen menekültek a földmozgást követő óriási hullámok elől a magasabban fekvő területekre. A cunami több mint 150 házat megrongált.

Korábban beszámoltunk róla, hogy hajókkal és egy repülővel kezdték keresni annak a hajónak az ausztrál utasait, amely Indonézia nyugati partjainál tűnt el a hétfői erős földrengés után.

Az országhoz tartozó Mentawai szigeteket a Richter skála szerint 7.7-es erősségű földrengés rázta meg. A rengést követően a helyi hatóságok azt közölték, hogy egyelőre nem tudnak áldozatokról. Az erős földmozgás miatt szökőár-riasztást adtak ki, amelyet azonban később visszavontak. Ennek ellenére szemtanúk azt közölték, hogy több, nagy hullámot láttak a térségben.

A SurfAid International nevű segélyszervezet vezetője, Andrew Judge azt mondta kedden, hogy a rengés után elvesztették a kapcsolatot a hajóval, amelyen feltehetőleg kilenc ausztrál tartózkodott.Rick Hallet, aki az egyik legnagyobb szumátrai hajóbérlési üzlet ausztrál tulajdonosa azt mondta, hogy tudomása szerint 15 ausztrál volt a hajón, amikor kipattant a rengés.

AJÁNLOTT LINK:

Nyugaton a földrengés is kisebb károkat okoz (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik