Nagyvilág

Továbbra is tüntetnek Franciaországban

Hét franciaországi olajfinomító biztosan zárva marad hétfőn a nyugdíjreform elleni tiltakozás jegyében, erről már döntöttek a létesítményben dolgozók, míg arról, hogy ezen a napon folytatják-e a sztrájkot a másik öt finomítóban is, később határoznak - közölték a szakszervezetek.

Az Exxon Mobilhoz tartozó két finomítóban a CFDT szakszervezet szerint várhatóan a sztrájk befejezéséről döntenek majd, míg három másik telepen bizonytalan a szavazás kimenetele. A Párizs közeli Grandpuits tárolójából a hatóságok döntésének megfelelően az üzemanyag-szállító tartálykocsik hétfőn folytatták a főváros ellátását, de a finomítóban továbbra is szünetel a termelés. A sztrájkoló dolgozók a France 2 közszolgálati televíziónak elmondták, hogy néhány nap múlva kifogynak a készletek.

Az energiaügyi minisztérium vasárnap elismerte, hogy a helyzet hasonló, mint az elmúlt napokban: a fővárosban és környékén a benzinkutak 35 százaléka üres, a nyugati országrészben pedig harmaduknál észlelhetők ellátási gondok. Országos összesítésben a 12 ezer 500 kút negyede nem működik. A tárcavezető Jean-Louis Borloo hétfőn reggel az LCI hírtelevízióban azt ígérte, hogy “hétfő délutántól és főleg keddtől tényleges javulás várható” az üzemanyag-ellátásban.

Ennek oka, hogy a mintegy ötezer benzinszállító-kamion sofőrjei vasárnap pihenőnapot tartottak, miután az előző napokban az olajvezetékek leállása miatt éjjel-nappal dolgozniuk kellett.
Jean-Louis Schilansky, a Francia Olajipari Unió elnöke szerint keddtől vagy szerdától lesz jobb a helyzet. “A raktárkészleteket illetően több hétre elegendő tartalékunk van, és az import növelésével pótolhatóak a termelésbeli kiesések” – hangsúlyozta.

Eközben az ország 219 olajtárolójának egy részében tovább folytatódik a macska-egér harc a szakszervezetek és a rendőrség között: a hatóságok fokozatosan szabadítják fel a telepeket, de azokat a sztrájkolóknak időnként sikerült visszafoglalniuk. Hétfő hajnalban a főváros közeli tours-i benzintároló bejáratát tették szabaddá a rendőrök, s a tartálykocsik szinte azonnal megkezdték a telepről a régió benzinkútjainak feltöltését. Ellenben a marseille-i kikötőben található olajtárolót – amelyre a hónap közepe óta rohamrendőrök felügyeltek – a dolgozóknak hétfőn reggel sikerült ismét blokád alá venniük.

Christine Lagarde gazdasági miniszter hétfő reggel egy rádióinterjújában közölte, hogy a sztrájk naponta 200-400 millió eurós kárt okoz az országnak. A Le Figaro című napilap azt írta hétfőn, hogy az elmúlt nyolc nap sztrájkjai és utcai tüntetései által okozott kár 1,6-3,2 milliárd euróra rúghat. A konzervatív újság számításai szerint a vegyipar napi vesztesége 33 millió euró, az Air France légitársaságé pedig 5 millió euró, de jelentősek a kiesések a turizmusban és a vendéglátásban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik