Nagyvilág

WikiLeaks: 66 ezer iraki polgár halt meg

A WikiLeaks által kiadott bizalmas anyagok 66 ezer iraki polgár halálát dokumentálja.

Julian Assange, akinek internetes információs központja aznap csaknem 400 ezer, az iraki háborúval kapcsolatos, eddig titkos amerikai dokumentumot tárt a nyilvánosság elé, a sajtótájékoztatón kijelentette: a dokumentumok nyilvánosságra hozott változata “erősen szerkesztett”, neveket nem tartalmaz, éppen azért, hogy egyéneket ne sodorjon veszélybe. “Reméljük, e 400 ezer dokumentum közzétételével legalább részben korrigálhatjuk azoknak a támadásoknak a hatásait, amelyek az igazságot érték az (iraki) háború előtt és alatt, és amelyek folytatódnak azóta is, hogy a háború hivatalosan véget ért” – fogalmazott Assange.

A WikiLeaks vezetője elmondta: a szombaton közzétett anyag mintegy 109 ezer iraki halálát dokumentálja, közülük 66 ezer polgári személyét. Assange szerint az Iraq Body Count nevű, az iraki halálesetekről szóló értesülések gyűjtésére és feldolgozására alakult független csoport segítségével 15 ezer iraki civil eddig semmilyen nyilvántartásban nem szereplő, erőszakcselekmények okozta halálát is sikerült feltárni.

Assange cáfolta azokat az amerikai vádakat, amelyek szerint a most közzétett bizalmas anyagban több száz iraki név szerepel, és az illetők élete ezzel veszélybe került. A WikiLeaks alapítója kijelentette: a dokumentumok nyilvánosságra hozott változata “erősen szerkesztett”, neveket nem tartalmaz, éppen azért, hogy egyéneket ne sodorjon veszélybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik