Nagyvilág

Idomárjára támadt egy feldühödött cirkuszi oroszlán – videó

Gyermekek szeme láttára támadtak idomárjukra előadás közben oroszlánok egy ukrajnai cirkuszban. A férfi sérülésekkel került kórházba. Az egyik vadállat átugrotta a színpad és a nézők között kifeszített védőhálót is, de sikerült megállítani.

Az eset az ukrajnai Lvov városában a Bravo Circus nevű társulat előadása közben történt. A csoport már két hete sikeresen adta elő a műsort, amikor egy szombati fellépésen Alekszej Pinko idomár kénytelen volt vaspálcával noszogatni az egyik ingerült oroszlánt, aki nem akarta elkezdeni a produkciót – írja a LifeNews. A vadállat ekkor a porondon szereplő másik oroszlánnal együtt gondozójára támadt. Pinkót a karjainál fogva ragadták meg az oroszlánok, majd a lábát és hasát kezdték marcangolni.

Az egyik oroszlánnak sikerült átugrania a nézők a színpad között feszülő védőhálót, de még időben megállították. A nézőteret azonnal kiürítették, az idomárt pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Az esetnek több gyermek is szemtanúja volt, sokan pánikrohamot kaptak. A cirkuszi társulat továbbra is folytatja a showt, de a műsorból kivették az eddigi legnagyobb attrakciónak számító afrikai oroszlánokkal begyakorolt számot.

A Perseus nevű oroszlán hat éves volt. Az egyik cirkuszi alkalmazott elmondása szerint az állat egy éve vált ivaréretté és az előadás előtti időszakban már rendkívül aggresszív volt. Ősszel, a párzási időszakban az oroszlánok vetélytársat látnak mindenkiben és be akarják bizonyítani, hogy ők az erősebbek és dominánsabbak a csoportban – mondta. Az idomár kérésére az oroszlánt életben hagyták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik