Nagyvilág

Tüntetnek a franciák

Szeptember óta az ötödik alkalommal szerveztek szombatra országos tiltakozónapot a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen, miközben az olajfinomítókban folytatódó sztrájk üzemanyaghiánnyal fenyegeti a párizsi repülőtereket.

A keddi, sikeresnek tekintett sztrájknap után a héten másodszorra hívták utcára a szakszervezetek a franciákat, hogy így kényszerítsék a kormányt tárgyalóasztalhoz a nyugdíjreform újratárgyalására. A csomag egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a közszférában dolgozók járulékának és a magas jövedelmek adójának egyszázalékos növelése. Ezenkívül a teljes összegű nyugdíj a jelenlegi 65 helyett ezentúl 67 évtől jár majd, vagy 41 és fél év munkaviszony után.

A 230 városban meghirdetett tüntetések vidéken már délelőtt megkezdődtek, a legnagyobb tiltakozás délután Párizsban zajlik. A szakszervezetek ismét hatalmas részvételre számítanak annak ellenére, hogy Nicolas Sarkozy államfő többször jelezte: a nyugdíjreformot mandátuma legfőbb ügyének tekinti, és a legfontosabb elemein nem hajlandó változtatni.

Kedden a belügyminisztérium szerint 1,2 millióan, a szervezők szerint 3,5 millióan tiltakoztak, s a héten már a gimnazisták és az egyetemisták is csatlakoztak a megmozduláshoz.

Miközben a vitatott törvénytervezetet a nemzetgyűlés már elfogadta, a szakszervezetek azt remélik, hogy az energiaszektorban meghirdetett határozatlan idejű sztrájkkal még nyomást tudnak gyakorolni a szenátorokra a felsőházban szerdára tervezett szavazás előtt.

Péntekre Franciaország mind a tizenkét olajfinomítóját elérte a sztrájkhullám, és ebből tízben szombaton teljesen leállít a termelés – jelezte a Francia Olajipari Unió (UFIP). A dolgozók ráadásul a legtöbb olajtárolót is elfoglalták. Közülük négyet szombat reggel kiürített a rendőrség. Pénteken is négyet foglaltak vissza a hatóságok a tüntetőktől, de sehol nem ütköztek a sztrájkolók ellenállásába, akik elsősorban nem az összetűzést keresik a rendőrökkel, hanem a média figyelmének felhívásával nyomást akarnak gyakorolni az államfőre.

A termelés kedd óta tartó fokozatos leállása a kormányzat szerint még nem fenyegeti üzemanyaghiánnyal az országot. Christine Lagarde gazdasági miniszter egy szombati rádióinterjúban elmondta, hogy az országnak több hétre van tartaléka az olajtárolókban, s egyelőre nem lehet üzemanyaghiányról beszélni. Azt viszont elismerte, hogy a 3 ezer benzinkútból 230 azért volt kénytelen bezárni, mert elfogyott a benzin, illetve a gázolaj, és nem kapnak utánpótlást.

A kormány ugyanakkor egyelőre kizárta, hogy a nagy nemzetközi válságok esetére fenntartott stratégiai tárolókat megnyissák. Azokban megközelítőleg 98 napra elegendő készlet áll rendelkezésre.
A párizsi repülőterek viszont jelezték: ha folytatódik a sztrájk, már a jövő hét elején kerozinhiány léphet fel, miután a repülőtéri tárolókat ellátó olajvezetékek péntek óta „csak időnként” működnek, mert általában nem érkezik a csőbe olaj. A környezetvédelmi minisztérium szóvivője elismerte, hogy a legjelentősebb francia repülőtérnek, a Roissy-Charles de Gaulle-nak – ahonnan a Malév közlekedteti párizsi járatait – hétfő estig vagy keddig van üzemanyag-tartaléka. Azt követően csak többszöri leszállással lesz megközelíthető a francia főváros: a repülőgépeknek útközben is kell majd esetleg tankolniuk, hogy visszafele is legyen elég üzemanyaguk.

Közben a vasutasok által kedden meghirdetett határozatlan idejű sztrájk is folytatódik: szombaton a belföldi vonatoknak kétharmada indult el, a nemzetközi vonatokat kevésbé érinti a munkabeszüntetés.

A szakszervezetek és az ellenzéki Szocialista Párt is azt kéri a kormánytól, hogy függessze fel a nyugdíjreform szenátusi vitáját és indítson arról tárgyalásokat, hogy a nyugdíjkorhatár megemelése nélkül milyen más módon lehetne kipótolni az állami nyugdíjpénztár deficitjét az újraelosztáson alapuló nyugdíjrendszer megtartása érdekében. Egy szombaton nyilvánosságra hozott felmérés szerint ezt a franciák 57 százaléka is támogatja, de a reform újratárgyalásának lehetőségét Eric Woerth munkaügyi miniszter pénteken kizárta. A szakszervezetek jövő hét keddre hirdettek újabb országos tiltakozónapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik