Nagyvilág

Soros fél a republikánusok győzelmétől

Soros György magyar származású amerikai befektető aggasztónak nevezte annak lehetőségét, hogy a republikánusok a szövetségi törvényhozás mindkét házában megszerezhetik a többséget.

“Azért aggaszt, mert rossz politikát erőltetnek, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt megállítsam. Nem hiszek abban, hogy a lavina elé kellene állni” – idézi a The New York Times Sorosnak egy pénteken, az IMF és a Világbank közgyűlésének egyik rendezvényén adott nyilatkozatát.

A 80 éves üzletember, aki a demokraták energikus támogatója volt, elmondta, hogy az idén távol tartja magát a pártcsatározásoktól és hogy nem optimista az amerikai kormánypárt kilátásaival kapcsolatban.

“Kivételt tettem, amikor 2004-ben belekeveredtem ebbe” – mondta Soros György. – “Mivel 2004-ben nem jártam sikerrel, 2006-ban és 2008-ban is részese maradtam (a politikának). De alapvetően nem vagyok pártember. A helyzetbe csak a Bush-kormányzatnak az általam vélt túlkapásai kényszerítettek bele.”

Soros, aki liberális ügyek támogatója, a lap szerint a választások helyett inkább olyan csoportokat finanszíroz, amelyek az egészségügyi ellátás és a környezetvédelem ügyét támogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik