Nagyvilág

Schwarzenegger Moszkvában találkozik az orosz elnökkel

Az orosz elnökkel találkozik hétfőn Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, aki ötnapos látogatást tesz Oroszországban.

Arnold Schwarzenegger vasárnap érkezett meg Moszkvába, Dmitrij Medvegyev orosz elnök meghívására. A kaliforniai kormányzó csúcstechnológiával foglalkozó kaliforniai üzletemberekből és cégvezetőkből álló delegációval utazott Oroszországba, ahol részt vesz egy innovációval foglalkozó fórumon, és találkozik az orosz államfővel is.

Schwarzenegger és delegációja meglátogatja a Moszkva közelében található Szkolkovóba, a kaliforniai Szilícium-völgy mintájára tervezett innovációs központot is. A kaliforniai kormányzó még az indulása előtt kiadott közleményében kijelentette: a csúcstechnológiákkal foglalkozó központ létrehozása nem csak orosz, hanem a kaliforniai embereknek is hasznos lesz. Schwarzenegger egyben támogatásáról biztosította Medvegyev tervét az innovációs gazdaság kialakításáról, közölve, hogy azzal új piacok nyílnak a kaliforniai cégek előtt.

A kaliforniai kormányzót többek között az Intel elnöke kísérte el, valamint a Google, a Microsoft és az Oracle felsővezetői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik