Nagyvilág

Fél éve lehet hátra a német kormánynak

Most következik csak a neheze a német kormány számára, hiszen nem egészen fél év múlva három tartományban is választásokat tartanak. Gyenge szereplés esetén előfordulhat, hogy Angela Merkelnek csomagolnia kell.

Pedig olyan jól indult minden. Angela Merkel és pártja, a kereszténydemokrata CDU, majdnem pontosan egy évvel ezelőtt fölényesen megnyerte a parlamenti választásokat, és preferált partnerével, a liberális FDP-vel alakíthatott kormányt. A koalíciónak kényelmes többsége volt a parlament alsó- és felsőházában, így mindenki azt gondolhatta, hogy nem áll semmi a sikeres kormányzás útjában. Így tévedhet az ember.

Egy évvel a választások után ugyanis nagy bajban van Angela Merkel. Kormányzásának eddigi 12 hónapjára a válság miatti spórolás nyomta rá a bélyegét. Az adócsökkentésekkel kampányoló CDU-FDP koalíció adókat emelt és szociális juttatásokat kurtított meg. A két párt prominensei között számos, személyeskedésektől sem mentes vita alakult ki, melyek jó részét sajtón keresztüli üzengetéssel bonyolítottak le. Így aztán mindenki megtudhatta, hogy egy FDP-s politikus “vaddisznók”-nak nevezte a CDU bajor testvérpártját, a CSU-t, míg a CSU főtitkára szerint a liberálisok egyszerűen “pancserek.” A népszerűtlen intézkedések és a rossz együttműködés megtette hatását a választók fejében: a tavaly szeptemberben 14 százalékot szerző FDP az öt százalékos parlamenti küszöb környékén áll a felmérésekben, míg a szociáldemokrata SPD beérte a CDU-t, amire évek óta nem volt példa.

A neheze azonban csak most következik a kormány számára, hiszen nem egészen fél év múlva, jövő márciusban három tartományban is választásokat tartanak. A tartományi választások mindig is komoly fokmérőként szolgáltak az országos politika számára: 2005-ben egy elvesztett tartományi szavazás miatt írt ki parlamenti választásokat Gerhard Schröder (SPD) kancellár, melyet aztán el is vesztett, megnyitva az utat Merkel előtt. Hasonlóra 2011 tavaszán is sor kerülhet, a közvélemény-kutatások ugyanis pocsék szereplést jósolnak a CDU és az FDP számára.

Vegyük sorba a három tartományt: Rajnavidék-Pfalzban a legegyszerűbb a helyzet. A tartomány hagyományosan baloldali, jelenleg is az SPD kormányozza, így egy ottani esetleges vereség önmagában nem fájna különösen a CDU-nak. Felmérések szerint az SPD és várható partnere, a Zöldek együtt kényelmes 52 százalékon állnak.

Más a helyzet az egykori NDK-ban fekvő Szászország-Anhaltban, ahol jelenleg a CDU és az SPD együtt kormányoz egy CDU-s tartományi miniszterelnök vezetésével. Itt van mit veszítenie a kereszténydemokratáknak, a felmérések pedig azt mutatják, hogy el is fogják veszíteni a tartományt: az SPD 21, lehetséges koalíciós partnere, a Baloldali Párt pedig 30 százalékon áll, míg a CDU szintén 30 százalékot kapna.

Míg azonban a fenti két tartomány elvesztése a “fájó, de kibírható” kategóriába tartozik, addig a harmadik tartomány, a délnémet Baden-Württemberg elvesztése akár a kormány bukását is magával hozhatja. A tartományban 1953 óta megszakítás nélkül kormányoz a CDU (még ha olykor az FDP-vel együtt is), és a német politika alaptörvényeihez tartozik, hogy délen a CDU az úr. Most azonban fordulhat a kocka, hiszen a CDU 35 százalékával szemben az SPD 21, a Zöldek pedig 27 százalékon állnak.

A Zöldek magas támogatottságának a hátterében az áll, hogy a CDU-s tartományi vezetés egy új, földalatti pályaudvart akar építeni a fővárosban, Stuttgartban, ami népszerűtlen a polgárok körében és 865 millió euróval többe kerül a tervezettnél. A projekt ellen a helyi Zöldek vezetésével komoly ellenállás alakult, az ügy pedig népszerűvé tette a környezetvédő pártot.

Természetesen még nincs veszve semmi a CDU számára. A választásokig hátralevő fél évben sok minden történhet. Az utóbbi hetekben némileg javult a koalíció megítélése és támogatottsága. Előfordulhat (bár nem valószínű), hogy a Zöldek inkább a CDU-val lépnek majd koalícióra, mint az SPD-vel. (CDU-Zöldek kormánykoalíció két kisebb tartományban is működik.) AZ FDP is magához térhet időközben.

Ha azonban záros határidőn belül nem kezd el nőni a jobboldal támogatottsága, és márciusban elveszítik Baden-Württemberget, az könnyen akkora bizalomvesztéshez vezethet a CDU-n belül, hogy Merkelt lemondásra szólítják fel saját párttársai. Ebben az esetben az előrehozott választások kiírása sem lehetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik