Nagyvilág

Új romániai magyar párt jöhet

Olyan új romániai magyar pártot kellene létrehozni, amely a Tőkés László által megjelenített és húsz éve következetesen vállalt értékrenden alapulna - vetődött fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmányának kétnapos nagyváradi ülésén.

Az EMNT vezetői az ülés után elmondták: alapos megfontolás után úgy döntöttek, hogy a szervezet következő országos közgyűlésen, 2010. november 27-én javasolni fogják az EMNT küldötteinek egy új, valóban az autonómia iránt elkötelezett magyar párt létrehozását.

Toró T. Tibor ügyvezető elnök mindehhez hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy az EMNT párttá alakulna, hiszen az EMNT-re ebben a formában továbbra is szükség van. De a jelenlegi két párt – a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – tevékenységével szemben egyre inkább megfogalmazódik a választói elégedetlenség – mondta Toró.

Az előbbi “a jóra való restségnek”, a másik “a hatalom öncélú akarásának” a bűnébe esett, emiatt – tette hozzá – igény van egy olyan politikai szereplőre, amely felvállalja az erdélyi magyarság érdekeit, az autonómiatörekvéseket pedig nem csupán szóban és kampány idején érvényesíti.

AZ EMNT parlamenti jellegű közképviseleti testületként határozza meg önmagát, ténykedésének középpontjában az erdélyi magyar közösség autonómia-törekvései állnak.

Toró szerint az új párt lenne a “Tőkés-párt”, ami azt jelenti, hogy a Tőkés László által megjelenített és húsz éve következetesen vállalt értékrend alapján hoznák létre a formációt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik