Nagyvilág

Barroso nem akarta hátba szúrni Sarkozyt

Francia lapok szerint Brüsszel kesztyűs kézzel bánt Párizzsal.

“Egy lépés előre, majd sasszé oldalra. A romák ügyében az Európai Bizottság kettészakadt az uniós szerződéseket betartató szerepe és azon politikai törekvése között, nehogy hátba szúrja Nicolas Sarkozyt” – hangsúlyozta a konzervatív Le Figaro.

Szerdán Brüsszel felszólította a francia hatóságokat, hogy október 15-ig ültessék át a francia jogrendbe a mozgásszabadságot biztosító európai előírásokat, de gyakorlatilag lemondott arról, hogy a cigányok tömeges kiutasítása miatt diszkrimináció címén eljárást indítson, ami “sokkal inkább politikai és kínos figyelmeztetés lett volna” Párizsnak – emlékeztetett a lap.

A francia kormány megkönnyebbülten fogadta a döntést: “Semmilyen eljárás nem lesz és ami lényeges Brüsszelnek, megőrizte a tekintélye látszatát” – mondta a lapnak névtelenül egy francia diplomata, utalva arra, hogy alig két hete az illetékes uniós biztos még szégyenteljesnek nevezte a francia kormány fellépését.A Le Figaro úgy véli, Barroso úgy akarta a tüzet eloltani, hogy jogi területre terelte a kérdést, amit szerinte nem szabad átpolitizálni.

A Le Monde szerint a békülékenyebb hangvétel ellenére az Európai Bizottság nem adott teljesen igazat Párizsnak: politikai kompromisszum született, de nem elhanyagolható az, hogy annak ellenére, hogy a figyelmeztetést a mozgásszabadságot biztosító európai előírások betartására más uniós tagállam is megkaphatta volna, az Európai Bizottság külön kezeli a francia esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik