Nagyvilág

A koszovói elnök nem mond le, pedig kellene

Nem kíván lemondani Fatmir Sejdiu koszovói elnök, jóllehet az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: a politikus megsértette az alaptörvényt azzal, hogy államfővé válása után is megtartotta pártjának elnöki tisztségét.

Sejdiu úgy nyilatkozott szombaton, hazatérve egyesült államokbeli útjáról, hogy ő nem sértette meg az alkotmányt, és jogi képviselői ezt érvekkel fogják alátámasztani. Hozzátette: a taláros testület állásfoglalásában sem szerepel az, hogy le kéne mondania.

Az alkotmánybíróság a minap úgy foglalt állást: Koszovó alaptörvényébe ütközik, hogy Fatmir Sejdiu egy időben tölti be az államfői tisztséget és a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) elnöki posztját.

Sejdiut 2006 februárjában választotta meg a pristinai parlament köztársasági elnökké, egy hónappal azután, hogy elhunyt hivatali elődje, Ibrahim Rugova. Sejdiu ezután felfüggesztette pártelnöki teendői ellátását, de nem mondott le. Az alkotmánybíróság szerint az alaptörvény nem ismeri a párttisztség felfüggesztésének lehetőségét, de Sejdiu azt állítja: jogi képviselői be fogják bizonyítani, hogy létezik ilyen alkotmányos kategória.

Sejdiu nyilatkozatából ítélve a politikus semelyik tisztségéről nem kíván lemondani, viszont az LDK-ban hamarosan tisztújítást tartanak, és új elnököt is választ a párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik