Nagyvilág

Heves vihar ölt Haitin

Az ítéletidőben öt ember életét vesztette, és a szél megtépázott több ezer sátort, amelyekben a januári földrengés után hajlék nélkül maradt fővárosiak laknak - közölték a helyi hatóságok.

Váratlanul támadt, heves vihar söpört végig Haiti földrengés sújtotta fővárosán. A tornádószerű szélvihar helyi idő szerint péntek délután vonult végig Port-au-Prince városán. A CNN hírtelevízió szerint a rövid, ám de erős széllökésekkel és esővel kísért viharról a helyi hatóságok nem adtak ki figyelmeztetést, mert nem tudtak érkezéséről.

A haiti polgári védelem igazgatója szerint a szél 5878 sátort, illetve ponyvatetőt borított fel vagy tépett cafatokra. Öten meghaltak, közülük ketten gyerekek voltak. A sérültek száma meghaladja az ötvenet. A heves vihar káoszt és pánikot okozott a sátortáborokban, hatalmas fákat, villanypóznákat és reklámtáblákat döntött ki.

Január 12-én nagy erejű földrengés rázta meg a Haiti fővárosát. A természeti katasztrófa közel 300 ezer halálos áldozatot követelt, és több millió embert fosztott meg hajlékától. Nyolc hónappal a földrengés után a romba döntött városban még mindig több százezer család – közel 1,3 millió ember – sátortáborokban él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik