Nagyvilág

Romákról vezetne listát egy holland polgármester

Hollandiában tilos etnikai hovatartozás alapján hivatalos listákat készíteni, de például közbiztonsági megfontolásból engedélyezett.

Azt javasolja egy holland polgármester, hogy az ország azon településein, ahol a legnagyobb létszámú roma közösségek élnek, készítsenek regisztrációs listát az ehhez az etnikumhoz tartozókról.

Hollandiában tilos etnikai hovatartozás alapján hivatalos listákat készíteni, de kivételes esetben – ha az ország “általános érdeke” úgy kívánja, azaz például közbiztonsági megfontolások alapján – lehetséges az elkülönített regisztráció.

Cor de Vos, Nieuwegein polgármestere a Volkskrant című lapnak nyilatkozva úgy vélte, a bejegyzés ezúttal a romák érdeke lenne, mert megkönnyítené például nyilvántartásukat és támogatásukat a szociális programokban, a munkaerőpiacon és az oktatásban, ahol pontos statisztikák híján ma nehéz célirányosan segíteni őket. Hangoztatta, hogy olyan lakossági csoportról van szó, amely még nem tudott beilleszkedni a holland társadalomba.

A szociáldemokrata Munkapárthoz (PvdA) tartozó De Vos az elnöke a hollandiai roma tanácsok szövetségének is.

Mint mondta, összesen tíz városról van szó, és ezek illetékeseivel egyeztetni kíván felvetéséről.

A holland sajtó értesülései szerint az érintett többi település ügyeinek irányítói közül többen máris bírálták az ötletet, például Utrecht és Enschede nagyvárosok vezetése. Ede városában ugyanakkor már létezik is ilyen típusú regisztráció, bár az önkormányzat most elismerte, hogy ezzel hibát követett el.

Az etnikai alapú regisztráció tilalma a második világháborúig nyúlik vissza, sokáig tabutéma volt Hollandiában.

A legutóbbi választáson meglehetősen jól szereplő, szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) mindazonáltal programjában már felvetette egy ilyen rendszer bevezetését.

A jelenlegi szabályok ellenére létezik egy etnikai jellegű lista Rotterdamban is, ahol az említett “általános társadalmi érdekre” hivatkozva az Antillákról származó fiatalokról készítettek külön regisztert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik