Nagyvilág

Búcsúztatják Demszkyt Bécsben

Búcsúlátogatáson fogadta Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét pénteken Michael Haupl, Bécs főpolgármestere.

Az osztrák főváros hivatalos testvérvárosa és legfontosabb nemzetközi partnere Budapestnek. Demszky Gábor látogatásán az együttműködés területei közül a Duna-stratégia makroregionális együttműködést emelte ki. A két város fejlődése szempontjából meghatározó az, hogy ez a stratégia milyen szervezeti keretek között és hogyan valósul meg az Európai Unióban – mondta.

A két város között egyfajta versenyhelyzet is van abban a tekintetben, hogy melyik legyen ennek az „óriásrégiónak” a központja, ugyanakkor egymásra is vannak utalva – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette: jelezte Michael Hauplnak, hogy őt továbbra is érdekli a téma és a jövőben is szívesen működik közre abban, hogy a két város között a kapcsolat megmaradjon és „ne vesszenek el” a Budapest részéről eddig ebbe fektetett erőfeszítések.

Felidézte, hogy a Duna-stratégia, amelynek előkészítésében többek között Budapest és Bécs is részt vett, a következő fél évben, a magyar európai uniós elnökség idején kerül az Európai Bizottság elé.

Bécsben egy héttel a magyarországi önkormányzati választások után, október 10-én tartanak választásokat. A közvélemény-kutatási eredmények alapján városi – egyben tartományi – szinten ismét az Osztrák Szociáldemokrata Párt és jelöltje, Michael Haupl győzelme várható.

Demszky Gábor pénteken este megnyitja az A38 rendezvényhajó My City: Budapest (Az én városom: Budapest) című, Budapest kultúráját bemutató háromnapos bécsi rendezvénysorozatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik