Nagyvilág

A magyar EU-biztos bírálta a franciákat

Élesen bírálta a romák kollektív kiutasítását Franciaországból, és kiállt uniós kolléganője, Viviane Reding elítélő véleménye mellett Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa, aki egyben közölte: októberben a román fővárosban külön konferenciát tartanak a roma segélyprogramokról.

A Profil című osztrák hetilap hétfőn megjelenő számából előzetesen kivonatokat közölt az osztrák hírügynökség. Ebben a magyar EU-biztos – anélkül, hogy a francia elnököt megnevezte volna – a következőket mondta: “Úgy vélem, hogy itt olcsó és átlátszó módon arra tesznek kísérletet, hogy egy különösen sérülékeny csoport rovására növeljék a népszerűséget. De Európában nem adhatunk teret a rasszizmusnak és az idegengyűlöletnek”.

Andor elmondta: az EU az elmúlt években “átfogó támogatási programot” indított útjára a cigányság számára. A probléma által leginkább érintett EU-tagországok, Románia és Bulgária azonban nem hívták le kielégítő módon a támogatásokat az Európai Szociális Alapból. Ezért az EU októberben Bukarestben külön konferenciát szervez, hogy “a romák számára indított segélyprogramokat az eddiginél jobban fel lehessen használni” – mondta az EU-biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik