Nagyvilág

Iránt a halálra ítélt “készíti fel” a kivégzésre

A teheráni állami tévében szólalt meg a nő, akiért világszerte küzdenek.

Nem vesszőztek meg, és nem is kínoztak, továbbá senki sem kényszerített kamera elé: bármit is mondok, ezek a saját szavaim – mondta az iráni állami televízióban Sakineh Mohamad Ashtiani, akinek tervezett halálra kövezése ellen nemzetközi tiltakozó akció zajlik világszerte.

Kivégzését júliusban felfüggesztették ugyan, de szeptember 2-án a Times magazin Ashtiani megkorbácsolásáról közölt képeket. Az asszony – aki azeri anyanyelvén nyilatkozott, ezt pedig fárszi nyelven feliratozták – hangsúlyozta, hogy a megkorbácsolásáról készült riport “pletyka”.

Ugyanakkor Houtan Kian, Ashtiani ügyvédje korábban azt mondta, hogy egy hónappal ezelőtti televíziós nyilatkozata előtt – amikor nyilvánosan kellett beismernie hűtlenségét férjéhez – két napig kínozták védencét, mielőtt kötélnek állt volna. Azóta nem fogadhatja rokonait, senkit sem hívhat fel.

A csütörtök éjszaka sugárzott adást követően Ashtiani fia és ügyvédje a Guardiannak nyilatkozva elmondták: mindketten kikényszerített nyilatkozatnak titulálják a felvételt, melynek célja az iráni társadalom felkészítése az asszony kivégzésére.

A 43 éves Mohammadi Ashtiani-t 2006-ban ítélték el, amiért férje halála után „illetlen kapcsolatot” tartott fenn két férfival. Később az asszonyt 99 ostorcsapásban részesítették. Halálra kövezése ellen a nemzetközi közösség több tagja – civil szervezetek és politikusok – emelték fel a hangjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik