Nagyvilág

Ismét kivégeztek egy halálraítáltet Alabamában

Kivégeztek az egyesült államokbeli Alabama államban helyi idő szerint csütörtökön még egy halálraítéltet, az idén már a negyediket.

A börtönhatóságok illetékesei közölték, hogy az ötvenéves Holly Woodot méreginjekcióval végezték ki. A fekete bőrű férfi tizenhét évvel ezelőtt behatolt korábbi barátnője lakásába, s fejbe lőtte a 34 éves alvó nőt.

A per során vita bontakozott ki arról, hogy a rendkívül gyönge szellemi képességekkel rendelkező vádlott szellemi fogyatékosnak minősül-e. A legfelsőbb bíróság ugyanis 2002-ben megtiltotta a szellemileg visszamaradott elítéltek kivégzését. A fellebbviteli bíróság végül elutasította a vádlott fellebbezését.

A helyi sajtó arról írt, hogy Holly Wood anyja alkoholista volt terhessége idején, s a kisfiú később szellemi, fizikai és érzelmi erőszaknak volt kitéve. Kisegítő iskolába járt.

Holly Wood volt a negyedik halálraítélt, akit kivégeztek az idén Alabama államban, országosan pedig 37 az idén eddig kivégzettek száma. Még a pénteki nap folyamán egy 52 éves férfin is végrehajtják a halálos ítéletet Washington államban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik