Nagyvilág

A volt lengyel elnök nem tudott titkos CIA-börtönről

Információk szerint Lengyelországban tartották fogva az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetőjét.

Aleksander Kwasniewski egykori lengyel elnök saját szavai szerint nem tudott arról, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönt tart fenn országában. Kwasniewski erről azért beszélt, mert az AP amerikai hírügynökség azt írta, hogy egy lengyelországi titkos börtönben tartották fogva és hallgatták ki erőszakos eszközökkel a Cole hadihajó elleni 2000. évi merénylet kitervelésével vádolt Abd al-Rahim al-Nasirit, az al-Kaida terrorszervezet egykori Perzsa-öbölbeli vezetőjét 2002 végén és 2003 elején. Az AP repülési adatok, volt amerikai tisztségviselőkkel készített interjúk elemzéséből, valamint a CIA főszemlézőjének egyik jelentése alapján állította össze a történet építőelemeit.

Az exelnök tagadta, hogy tudott volna ilyen helyszínekről, de azt is kijelentette, hogy nem ismerte teljes mértékben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lengyelországi tevékenységét.

“Nem tudom megmondani, hogy történt-e vagy történhetett-e ilyesmi, ennek utána kell nézni. Azt tudom csak megismételni, hogy volt hírszerzési együttműködés Lengyelország és az Egyesült Államok között. Börtönök nem voltak” – mondta Kwasniewski Krynica Gorska hegyvidéki üdülőhelyen, ahová egy gazdasági fórumra ment.

A volt elnök kijelentette: Lengyelországban nagyon sok tevékenység folyt a terrorizmus elleni harccal kapcsolatban, de minden az amerikaiak felelősségi körébe tartozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik