Nagyvilág

Új elnök a Rosneft élén

Az orosz állami Rosneft igazgatótanácsa Dmitrij Medvegyev államfő javaslatára Eduard Hudajnatovot nevezte ki az ország legnagyobb kőolaj- és földgázipari konszernjének elnökévé hétfői hatállyal, leváltva ezzel Szergej Bogdancsikovot, aki közel 12 évig állt a konszern élén.

Hudajnatov 2003-ban a Gazprom egyik leányvállalatától került az azóta állami többségűvé vált Rosnefthez, ott néhány éve az első elnökhelyettesi tisztséget tölti be.

Bogdancsikov a Sahalinneftegaz cégnél betöltött vezérigazgatói tisztségéből került a Rosnefthez 1997-ben, és 1998. októberben nevezték ki elnöknek. Tavaly év végi adatok szerint a Rosneft részvényeinek 0,0012 százalékával rendelkezik. Szerződése júniusban lejárt, de meghatározatlan időre meghosszabbították.
Az utóbbi 5-7 évben szinte félévente keltek szárnyra híresztelések Bogdancsikov leváltásáról, idén ezek gyakoribbá váltak, és egzotikus találgatások láttak napvilágot arról, ki kerül a konszern élére, s hová megy Bogdancsikov, az utóbbi azonban még három napja is cáfolta a távozásáról szóló híreket.

Bogdancsikov vezetésével a Rosneft a csőd széléről indult új útra, és a legnagyobb orosz kőolajipari konszernné lett. Az állam 1998-ban megpróbált megszabadulni a Rosneft 75 százaléknyi, plusz egy részvényétől, de nem akadt rá vevő. Ma a Rosneft évente 120 millió tonna kőolajat hoz a felszínre. Megszerezte egyebek között az egykor legnagyobb orosz olajcég, az azóta elítélt és börtönben lévő Mihail Hodorkovszkij Yukos (Jukosz) magánkonszernjének legértékesebb vagyonát, a Juganskneftegazt, amelynek kitermelése évi 60 millió tonna, és bekebelezte a Yukos csőd nyomán eladott vagyontárgyainak javát. Ehhez 22 milliárd dollárnyi hitelt vett fel, amiért számos bírálat érte, de adósságát sikeresen törlesztette.

A Vedomosztyi című üzleti lap korábban közölt értesülése szerint Bogdancsikovnak azért kellett távoznia, mert rossz viszonyban volt Igor Szecsin miniszterelnök-helyettessel, aki egyben a Rosneft igazgatótanácsának elnöke. Szecsin a helyzet ismerői szerint maga irányította a konszernt, és Bogdancsikov csapatának számos kulcsfontosságú tagját távolította már el. A lap jól tájékozott forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Bogdancsikovot mindeddig Vlagyimir Putyin miniszterelnök nem engedte leváltani. Szombaton Medvegyev találkozott Hudajnatovval, és ez után adott utasítást, hogy jelöljék a konszern elnökének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik