Nagyvilág

Merkel a törvény tiszteletét követeli a bevándorlóktól

A német kancellár szerint nem lehet tabutéma muzulmán vallású fiataloknak az átlagosnál magasabb hajlama erőszakcselekmények elkövetésére.

A Bild am Sonntag című vasárnapi hetilapnak adott interjúban Angela Merkel leszögezte: az állam nem kapitulálhat a migránsok által lakott lakónegyedekben elharapózott erőszak előtt. Egyúttal óva intett attól, hogy bárki is egy adott valláshoz kapcsolja az erőszakot. “Ez nem vezet sehová” – figyelmeztetett. A migráns fiatalok egy részének erőszakra való hajlama “nagy probléma, s erről nyíltan lehet beszélni anélkül, hogy tápot adnánk az idegenellenesség gyanújának” – fogalmazott a kormányfő.

Egy júliusban megjelent sikerkönyv szerint, amelynek írója fiatalkorúak bíróságán dolgozott két évtizeden át, Berlin egyik kerületében, Neuköllnben a 21 évnél fiatalabb “nehéz bűnözők” csoportján belül 90 százalék a migránsok aránya. Ezen belül 45 százalékot képviselnek az arab és 34 százalékot a török fiatalok. “Nehéznek” a német rendőri statisztika szerint az egy éven belül legalább 30 bűncselekményt elkövetők számítanak. A hetilap értesülése szerint Duisburg egyik törökök lakta negyedében, Marxlohban a rendőrök már több ízben kénytelenek voltak kapitulálni erőszakos fiatalkorúak bandái előtt. Ezt kommentálva Merkel leszögezte: Németországban nem létezhet egyetlen település vagy városnegyed, kerület sem, ahol a rendőrség nem képes érvényt szerezni a jognak.

A kancellár szerint fiatalok körében az erőszak sokszor annak a jele, hogy az illetők nem látnak perspektívát maguk előtt. Ezen pedig csak egy dolog segít: a tanulás. “Államunk sokféle lehetőséget kínál erre, ám a felelősség döntő része a szülőket terheli, s ezt sem az iskola, sem a társadalom nem vállalhatja át tőlük” – hangsúlyozta Merkel. Az interjúban síkraszállt azért, hogy közhivatalokban – rendőrség, önkormányzatok ifjúsági ügyosztályai és hasonlók – minél több migrációs hátterű dolgozót alkalmazzanak. Ezek egyrészt jobban szót tudnak érteni a problémás bevándorlókkal, másrészt egyben ösztönző példát jelentenek nekik: tanulás, képzés révén ők is hasznos tagjai lehetnek a német társadalomnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik