Nagyvilág

A kormány cserbenhagyta a külföldön harcoló hadsereget

A volt brit vezérkari főnök bírálja a korábbi, munkáspárti kormányfőket.

“Cserbenhagyta” a két hadszíntéren egyszerre harcoló brit hadsereget az előző kormány, amely nem volt hajlandó kellő finanszírozást nyújtani a fegyveres erőktől megkövetelt feladatokhoz – írja megjelenés előtt álló könyvében az előző brit vezérkari főnök, aki súlyos személyes bírálatokat is megfogalmaz Tony Blair volt brit kormányfővel és egykori pénzügyminiszterével, Gordon Brownnal szemben.

Sir Richard Dannatt, aki 2006-tól tavalyig állt a brit hadsereg élén, memoárjában – amelyből a The Sunday Telegraph közöl előzetesen részleteket – a védelmi kiadások terén érvényesített “rosszindulatú befolyással” vádolja Brownt, Blairben pedig a tábornok szerint “nem volt meg a kellő erkölcsi kurázsi” ahhoz, hogy felülbírálja saját pénzügyminiszterét.

Sir Richard megírja: jóllehet a hadsereg 2009 elejére súlyos veszteségeket szenvedett Afganisztánban, ő akkor már fél éve nem tudott négyszemközti találkozót kieszközölni Brownnál a problémák feltárására, és végül egy állami fogadáson kénytelen volt egyszerűen “letámadni” az addigra már miniszterelnökként szolgáló politikust.

Dannatt szerint Brown csak utolsó hivatali évében kezdte igazán megérteni, hogy mekkora rést teremtett a hadsereggel szemben támasztott követelmények és az ehhez nyújtott források között, főleg a feladatokhoz szükséges magas minőségű felszerelések terén.

A tábornok könyvének elkészülte előtt is szinte folyamatosak voltak azok a bírálatok, amelyek szerint az előző brit kormány nem mérte fel a várható ellenállást, és így nem a megfelelő felszereléssel küldte az afganisztáni hadszíntérre a brit haderőt.

Az első brit erők 2001 végén, az Egyesült Államokban elkövetett terrortámadások után érkeztek Afganisztánba, de a tálib milíciák erősségének számító déli Hilmend tartományban csak 2006 júniusában kezdődtek a komolyabb összecsapások. A brit sajtó gyakran felidézi John Reid akkori brit védelmi miniszter azóta elhíresült jóslatát, amely szerint a brit katonák valószínűleg egyetlen puskalövés nélkül képesek lesznek helyreállítani a rendet a tartományban. Mindazonáltal már 2006 nyarán 15, azóta pedig háromszáznál is több brit katona halt meg ebben a tartományban. Ekkora emberveszteséget egyazon hadszíntéren a II. világháború óta nem szenvedett el a brit hadsereg. A Falkland-szigetekért Argentínával 1982-ben megvívott 74 napos háborúban 255, a tavaly lezárult iraki brit hadműveletekben 179 brit katona esett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik