Nagyvilág

Blair tudta, hogy “Brown katasztrófa lesz”

"Tudtam, hogy Brown katasztrófa lesz" - e kijelentéssel harangozza be évek óta feszült figyelemmel várt, szerdán megjelenő memoárját Tony Blair.

A volt brit miniszterelnök, aki három évig dolgozott a kézzel írott, 700 oldalas köteten, az “Utazás” címet viselő könyvben a szerdai londoni sajtó által közölt bőséges kivonatok szerint felfedi: Gordon Brown, aki hosszas hatalmi huzakodás után 2007 nyarán követte őt a miniszterelnöki székben, “nehéz, néha őrjítő” ember.

Blair ugyanakkor “erőteljes, tehetséges, briliáns” személyiségnek is nevezi volt kollégáját és hatalmi riválisát, de megállapítja róla azt is, hogy jóllehet Brown “abszolút elemző intelligenciával bírt … érzelmi intelligenciája zéró volt”.

Az egykori munkáspárti miniszterelnök a könyvben felfedi azt is, hogy szerinte Brown kormányon kívül veszélyesebb lett volna, mint a kabinet tagjaként. “Ha kirúgom, vagy elmozdítom (posztjáról), az súlyosan és azonnal destabilizálta volna a pártot és a kormányt … jobb volt (Brownt) a kormányon belül és kordában tartani, mint szabadjára engedni”.

Blair és Brown másfél évtizedes hatalmi párharca a háború utáni brit politikatörténet talán legizgalmasabb, leghosszabb és legfordulatosabb politikai szappanoperája volt. Kettejük súlyos ellenszenve egy percig sem maradt titok a sajtó számára, ám Tony Blair új könyve az eddigi legrészletesebb vallomás a párharcról a két érintett valamelyike részéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik