Nagyvilág

Közös brit-francia védelmi stratégia alakul?

A brit szaktárca spekulációnak nevezte London és Párizs haditengerészeti együttműködésének terveit.

A brit Védelmi Minisztérium spekulációnak nevezte azokat a feltételezéseket, melyek szerint London és Párizs a jövőben költségvetési és védelmi megfontolásból osztaná meg egymással repülőgép-anyahajóit.

A szaktárca a The Times konzervatív brit hetilapban közzétett riportra hivatkozva cáfolta mindezt. A cikk szerint a terv lényege, hogy a brit és francia repülőgép-anyahajók együttműködnének a két nemzet megvédelmezésének terén. A stratégia értelmében három hajóból egy minden esetben szolgálatban állna, a felállás pedig két francia, és egy brit jármű lenn.

Úgy tudni, hogy Liam Fox brit védelmi miniszter pénteken fogja felvetni az ötletet francia kollégájának Párizsban, az egyezség pedig novemberben ölthet testet David Cameron miniszterelnök és Nicolas Sarkozy államfő jóvoltából. A The Times egy neve elhallgatását kérő kormányzati forrást idézett, mely szerint a brit védelmi miniszter világossá tette, hogy a két államnak fokozottabb együttműködést kell tanúsítania ezen a téren.

A szaktárca egyik szóvivője úgy fogalmazott: a hadikiadások kapcsán fennálló költségvetési hiányosságok kemény döntéseket vetítenek elő, ám a stratégiai védelmi eljárás felülvizsgálatáról csak ősszel lesz érdemi döntés. Az ezzel kapcsolatos felvetések pedig teljesen megalapozatlanok – tette hozzá az illető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik