Nagyvilág

Tömegverekedés egy rockfesztiválon

Tömegverekedés tört ki vasárnap az Uralban lévő Miassz városban, amikor egy rockfesztivál mintegy 3000 résztvevőjét megtámadta vagy száz bőrfejű: 19 ember szorult orvosi segítségre, ketten kórházba kerültek, de hétfőn már hazamehettek.

Vitalij Lapin, a Cseljabinszki terület (megye) főügyészének helyettese az Interfax hírügynökségnek elmondta: a verekedést alighanem az váltotta ki, hogy előzőleg nézeteltérés támadt egy helyi sasliksütöde és a Tornado fesztivál résztvevői között.
Az Eho Moszkvi rádió szerint már őrizetbe is vették az étkezde tulajdonosát erőszakos cselekmény szervezésének vádjával.

Lapin ügyész elmondta: az egész tömegverekedés csak néhány percig tartott. A rockfesztvált 30 rendőr és további 35 biztonsági őr védte, továbbá a támadás hírére alig néhány percen belül a helyszínre érkezett további 30 rendőr, s a bőrfejűek visszavonulót fújta.

Az ügyész hozzátette, hogy az eljárás során vizsgálni fogják a rendőrök és a biztonsági emberek eljárását, valamint azt is, hogy miként lehetett a rendelkezésre álló rövid idő alatt ilyen nagy létszámú támadó csapatot összehozni.
A helyi hatóságok hétfőn igyekeztek hangsúlyozni, hogy a történteknek nincs rasszista jellegük.

Oroszországban tavaly jogvédő szervezetek szerint legalább 60 ember – túlnyomórészt sötét bőrű muzulmán és a kaukázusi köztársaságokból érkezett migráns – vesztette életét, és több mint 300 sérült meg fajgyűlölő indíttatású bűncselekmény következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik