Nagyvilág

Évekig is eltarthat Pakisztán újjáépítése

A víz átterjedt az ország déli tartományába, újabb falukat kellett evakuálni.

Három évnél is tovább tarthat a többmillió hontalannal küzdő, árvíz súlytotta Pakisztán újjáépítése, melyet az iszlamista milícisták csak tovább ronthatnak-jelentette ki Asif Ali Zardari pakisztáni elnök. Zardari véleménye szerint a nemzetközi összefogás egyik legnagyobb kihívása éppen annak megakadályozása lesz, hogy a szélsőségesek profitálhassanak a krízisből.

Mindeközben a víz átterjedt az ország déli tartományába Sindh-be is, ahol több százezer fő kelt útra a faluk evakuálást követően- mondta Maurizio Giuliani az ENSZ humanitárius irodájának szóviője. Az világszervezet élelmezési programjámjának (World Food Programme, WFP) keretében segélyszállítmányokkal megpakolt helikoptereket küldött a térségbe, ez ugyanis az egyetlen szállítóeszköz, ami sikerrel bevethető az áradásoktól súlytott területeken.

Korábban az Egészségügyi Világszervezet fújta meg a vészkürtöt a lakosságot fenyegető fertőzések kapcsán: 200 ezer főt veszélyeztet az akut hasmenés, ugyanennyit a légzési nehézségek, 260 ezret pedig bőrbetegségek. Az ország egyhamradát érintő, három hete tartó árvíz következtében több, mint 4 millióan maradtak fedél nélkül-mutatott rá nemrég az ENSZ, utalván a nemzetközi segélyek ütemesebb hozzáférhetőségének fontosságára.

Ajánlott link:

Milliókat fenyeget a járvány Pakisztánban (Kitekintő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik