Nagyvilág

Fehér Ház: Obama nem adott ultimátumot Törökországnak

A brit Financial Times hétfőn megjelent riportja szerint az amerikai elnök ultimátumot adott a török kormányfőnek.

A Fehér Ház tagadta, hogy Barack Obama amerikai elnök ultimátumot adott volna Recep Tayiip Erdogan török miniszterelnöknek, melynek értelmében Izraelnek változtatnia kell Iránnal és Izraellel szembeni álláspontján, hacsak nem akar lemondani az amerikai fegyverszállítmányokról.

A brit Financial Times hétfőn megjelent riportja szerint Obama múlt hónapban ultimátumot adott a török kormányfőnek, ám ezt a Fehér Ház szóvivője a leghatározottabban cáfolta. Az elnök valóban tárgyalt Erdogannal Iránról és a gázai segélyflottilla-ügyéről, ám ultimátumról szó sem volt-fogalmazott Bill Burton.

A török miniszterelnök a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái ellen indított támadásokhoz tervez katonai repülőgépeket vásárolni az Amerikai Egyesült Államoktól.

A Financial Times riportjában egy név nélkül nyilatkozó washingtoni hivatalnok úgy fogalmazott: az elnök azt mondta Erdogannak, hogy Törökország egy-egy közelmúltbeli lépése kérdéseket vetett fel az amerikai Kongresszusban.

Ankara nem szavazta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irán ellen megalkotott szankciócsomagját, Teherán nukleáris aktivitásával szemben pedig igen megengedő retorikát alkalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik