Nagyvilág

3,5 millió gyermek van veszélyben Pakisztánban (videó)

Az ENSZ jelentése szerint a pakisztáni árvíz miatt kolera-, tífusz-, vérhas- és Hepatitisz-fertőzés veszélyeztet több millió gyermeket.

3,5 millió gyermeket veszélyeztetnek az árvíz kapcsán kialakuló fertőzések Pakisztánban. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) legfrisebb jelentése szerint felütötte a fejét a kolera, a tífusz, és a vérhas, a Hepatitisz A illetve E tipusa pedig egyre növekvő veszélyt jelent.

Két héttel az ország legpusztítóbb áradásának kezdete után a pakisztáni kormány ismételt segélyfelhívást intézett a nemzetközi közösséghez. Shah Mehmood Qureshi pakisztáni külügyminiszter szerint a helyzet egyre kritikusabb.

Több mint húszmillió dollár gyűlt össze Szaúd-Arábiában a pakisztáni árvízkárosultak javára szervezett adománygyűjtés első napján. A Világbank 900 millió dollárt bocsátott Iszlámábád rendelkezésére az újjáépítések felgyorsítására, ám eddig mindössze a segélyek egyharmadát tették elérhetővé.

A török külügyminisztérium közölte, hogy 11 millió dollár értékben nyújt pénzügyi és természetbeni segítséget Pakisztánnak. Japán bejelentette, hogy tízmillió dolláros gyorssegélyt küld az ázsiai országnak, Ausztrália pedig megháromszorozta a korábban ígért összeget, és 35 millió dolláros támogatást juttat majd el a rászorulóknak.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik