Nagyvilág

Mégis hazaindulnak jövő nyáron az afganisztáni csapatok

2011 júniusában mindenképpen megkezdődik majd az Afganisztánban harcoló amerikai erők kivonása - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter a Los Angeles Times hétfői számában közölt interjújában.

David Petraeus tábornok, a tálibok ellen harcoló amerikai és NATO-erők parancsnoka az NBC televízió által vasárnap leadott nyilatkozatában még azt mondta, lehetséges, hogy a csapatkivonás későbbre halasztását javasolja majd Barack Obama elnöknek.

Gates szerint azonban nincs kétség afelől, hogy az amerikai egységek 2011 júliusában megkezdik majd a kivonulást a dél-ázsiai országból, annak megfelelően, ahogyan azt Barack Obama elnök tavaly decemberben, a 30 ezer fős csapaterősítéssel egy időben bejelentette.

“Senkiben sincs kétség afelől, hogy 2011 júliusában megkezdjük csapataink (létszámának) csökkentését” – nyilatkozta a védelmi miniszter a kaliforniai lapnak. A Pentagon vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy gyors és jelentős csökkentésről a kormányzat felső szintjein szó sem esett.

Gates reményét fejezte ki, hogy az afgán hadsereg létszámának növekedésével párhuzamosan az ország egyre több területének felügyeletét lehet majd átadni a helyi hatóságoknak.
A holland katonák két héttel ezelőtt fejezték be harci küldetésüket a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban. A kanadaiak a tervek szerint jövőre vonulnak ki Kandahárból.
Az afganisztáni katonai misszió folytatásának terhe így egyre inkább az amerikai és a brit erőkre nehezedik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik