Nagyvilág

Gordon Brown könyvet ír

Gordon Brown májusban költözött ki a Downing street 10. alól, ősszel pedig már meg is jelenik könyve a miniszterelnökként töltött éveiről.

A munkáspárti politikus ráadásul megint csak elődjével, Tony Blairrel van versenyben, Blair könyve – The Journey (Az út) címmel – szeptemberben jelenik meg.

Brown kötete bennfentesek szerint azonban nem fogja megrengetni a bestsellerlistákat, a politikus által írottak leginkább az akadémikusokat érdekelheti majd. A News of The World című lap értesülései alapján Gordon Brown könyve a pénzügyi válságról szól, méghozzá bőséges terjedelemben, ezer oldalon.

Segítői szerint a volt miniszterelnök naponta 10 ezer szót vet papírra, és hónapokon belül elkészülhet a 2007 és 2010 között Nagy-Britannia vezetőjeként eltöltött időszak összegzésével. A készülőben lévő műnek még nem találtak kiadót, bár nem várható, hogy ez gondot okoz.

A politikus – aki az új parlamentben egyszerű képviselő – a választási kudarc után szombaton tért vissza a közéletbe Ugandáról mondott beszédével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik