Külföld

Újra figyelmeztették a BBC-t

admin
admin

2010. 07. 25. 12:58

A politikusokhoz hasonlóan a BBC-nek is megfontoltan kell bánnia a közpénzekkel - mondta a brit kulturális miniszter, aki a nemrég súlyos bírálatokkal illette a médiatársaságot a cégnél folyó "pazarlás" miatt. Jeremy Hunt ugyanakkor a brit demokrácia elengedhetetlen kellékének nevezte a BBC teljes szerkesztői függetlenségét.

Hunt, a múlt héten azt mondta: az előfizetési díjakból élő BBC-nél “rendkívüli mértékű és felháborító pazarlás” folyik, és “folyamatosan érkeznek a hírek arról”, hogy a cég “nem megfelelő módon hasznosítja” az előfizetési díjakból befolyó összeget.

A konzervatív párti politikus utalt arra is, hogy a kormány a 145,50 fontos, azaz csaknem 50 ezer forintos éves előfizetési díj csökkentésére is elszánhatná magát a BBC takarékosságra szorítása érdekében.

A miniszter azonban vasárnap, a BBC televízió politikai magazinműsorában kijelentette: a konzervatív-liberális koalíciós kormányon belül még semmilyen módon nem került napirendre az előfizetési díj összege. Hunt kijelentéseit finomítva azt mondta: ahogy a jelenlegi költségvetési helyzetben a kormánynak is óvatosan kell bánnia “az adófizetők minden pennyjével”, a BBC-nek is meg kell fontolnia, mire költi az előfizetési díjakat.

Hozzátette: nem elsősorban a BBC mérete a lényeg, hanem az, hogy a társaság mire összpontosítja tevékenységét. A BBC létezésének értelme az, hogy ne csak a brit média “tömegpiacán”, hanem a “minőségi” médiapiacon is erős verseny legyen – mondta a brit kulturális miniszter.

Hunt szerint ennek nagyon fontos eleme a “világklasszis” színvonalú hírszolgáltatás, és ehhez elengedhetetlen a maradéktalan szerkesztői függetlenség. Nagy-Britanniában demokrácia van, és ennek része, hogy a nemzeti műsorszolgáltatónál a szerkesztési tevékenység teljesen független legyen a kormánytól – nyomatékosította e kijelentését a miniszter.

Hozzátette ugyanakkor: ha a műsorszolgáltatói piacon “jelen van 3,5 milliárd fontnyi előfizetési díj”, akkor a többi (jórészt reklámokból élő kereskedelmi) médiacéget “nyilvánvalóan aggasztja”, hogy a BBC mire költi ezt a pénzt. Erre már független elemzők is felhívták a figyelmet.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.