Nagyvilág

A tálibok fontos körzetet foglaltak el Afganisztánban

Napokig dúló harcok után a tálib lázadók ismét elfoglaltak egy stratégiai fontosságú körzetet Afganisztán keleti részén.

Zamaraj Basari, az afgán belügyminisztérium szóvivője elmondta: az afgán erők azért vonultak ki szombat éjjel a Nurisztán tartományban fekvő Bargi Matal körzetből, hogy elkerüljék a nagyobb veszteségeket. A több tucat támadó már így is hat rendőrt ölt meg a harcok során.

Az afgán-pakisztáni határhoz közel eső terület a fegyvercsempészek és a tálib lázadók egyik fészke, tranzitútvonalként használják három tartományba is, elsősorban Badahsánba, ahol a tálibok nemrégiben halálos merényletek sorozatát hajtották végre. Rendszeresen gazdát cserél, hol a kormányerők, hol a lázadók ellenőrzik.

A tálibok egyelőre nem kommentálták Bargi Matal elfoglalását, s nem közölték halottaik számát sem.

Basari elmondta azt is, hogy Hilmend tartomány hatóságai vizsgálatokat indítottak azoknak a helyi információknak a nyomán, miszerint a az afganisztáni nemzetközi erők támadása nyomán mintegy negyven polgári személy vesztette életét Szangin járásban pénteken. A tálibok Hilmend tartományban a legerősebbek.

Az iszlamista tálib kormányzat 2001-es megdöntése óta zajló háborúban kezdettől komoly súrlódást okoz Hamid Karzai afgán elnök és a NATO vezette erők között, hogy a szövetséges csapásoknak gyakran esnek áldozatul afgán civilek, afgán katonák pedig nem egy esetben vesztik életüket “baráti tűzben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik