Nagyvilág

Kínzással vádolja a CIA-t az iráni “atomtudós”

Sahram Amiri iráni atomtudós, aki egy éve tűnt el Szaúd-Arábiában, azt állítja, hogy az amerikai titkosszolgálat emberei rabolták el, és durva "szellemi és fizikai kínzásnak" vetették alá.

Amiri csütörtök reggel repülőgéppel érkezett Washingtonból a teheráni nemzetközi repülőtérre, ahol felesége és hétéves kisfia várta, számos más családtaggal és ismerőssel együtt.

A sajtóban atomkutatónak nevezett férfi, Shahram Amiri az amerikai vezetés szerint önként érkezett az Egyesült Államokba, és végül szabadon hagyta el az országot. A férfi a teheráni repülőtéren azt mondta az újságíróknak, hogy az amerikai hatóságok eszközül használták, és pszichológiai nyomás alatt tartották.

“A legdurvább szellemi és fizikai kínzásnak vetettek alá” – mondta a férfi, aki szerint arra próbálták rávenni, hogy kérjen politikai menedékjogot az Egyesült Államokban. Azt állította, hogy egyes kihallgatásokon izraeli ügynökök is jelen voltak. Azzal fenyegették, hogy izraeli börtönbe szállítják, amennyiben nem hajlandó együttműködni.

Elmondása szerint nem is atomkutató, hanem csupán egyszerű tudós. Az iráni férfi ezután elmondta: “Az amerikai kormányzat eszközül használt ahhoz, hogy politikai nyomást gyakoroljon. Nem végeztem semmiféle nukleáris kutatást.”

Amerikai kormányzati tisztségviselők tagadták, hogy a férfit elrabolták volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik